Miklós Edit fáradhatatlanul dolgozott az azóta eltelt időszakban, amelynek eredménye, hogy hét hónappal szörnyű sérülése után már a jövő héten újra síelhet.
– mondta Miklós Edit.
„Ennek eredményeképp augusztus 22-én már lécre is állhatok, ekkor utazunk Saas Fee-be, ahol tíz napot töltünk. Akkor természetesen még csak az lesz a lényeg, hogy érezzem a havat és a léceket, csak laposabb részeken sízek majd. Viszont így is nagyon várom már!” – tette hozzá.
Miklós Edit 90–95 százalékosnak érzi jelenlegi állapotát, de biztos benne, hogy a februári olimpiára már teljesen egészségesen utazhat el.
A síző ijesztő balesetet szenvedett január közepén a világkupa Altenmarkt-Zauchensee-i állomásán, ahol egy bukás során mindkét térde súlyosan roncsolódott. Egy osztrák térdspecialista, dr. Christian Schenk még aznap megműtötte, és nemcsak az operáció, hanem az azt követő rehabilitáció is kitűnően sikerült.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!