Szombaton éjjel megműtötték Miklós Edit térdét, aki az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szuperóriás-műlesiklás során bukott, és szenvedett keresztszalag-szakadást.
„Editet megműtötték szombat éjjel, az ő és kezelőorvosa elmondása szerint nagyon jól sikerült az operáció. Ami ezen kívül fontos, hogy Editnek jó kedve van, és mi is pozitívak vagyunk a felépülését illetően. Ami biztos, hogy sajnos kihagyja a februári olimpiát” – idézte a Magyar Síszövetség vasárnapi közleménye Stark Mártont, az alpesi szakág szövetségi kapitányát.
Hozzátette, kezelőorvosa, Christian Schenk úgy nyilatkozott, hogy orvosi szempontból Edit folytathatja karrierjét.
„Nagyon reménykedünk, hogy Edit, akárcsak tavaly, most sem adja fel, de ez az ő döntése, sok nehézségen ment keresztül karrierje folyamán, de bízunk benne, hogy lesz kedve és ereje folytatni a sízést A síszövetség vezetése mindenben támogatja őt” – tette hozzá.
– mondta Miklós Edit, aki részletesen is beszámolt sérüléséről és a rehabilitációról.
„A keresztszalagom elszakadt, melyet ki kellett pótolni egy szalaggal a combom hátsó feléből, a belső szalag is szakadt volt, de azt össze tudták varrni. A külső és belső meniscus is ki volt mozdulva, visszarakták a helyére. Az első tíz napban 15 kg-mal terhelhetem a lábam, majd 30 kg-mal, és három hét múlva ráállhatok.”
Miklós Edit kijelentette, fontos, hogy nem a korábbi sérülésére sérült rá újra.
– tette hozzá.
Miklós Edit szinte napra pontosan egy éve sérült meg az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben, a világkupaedzésen, ezután mindkét térdét meg kellett műteni. Küzdelmes rehabilitációs időszak következett számára, majd augusztusban kezdte el a havas edzéseket, és december elején tért vissza Lake Louise-ban a világkupa-sorozatba.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!