A VSK Csíkszereda férfi együttese harmadik lett a csapatbajnokságon, az Albu Botond által felkészített együttes a CSU CSM Pitești és a Kolozsvári U CSM Dinamo mellett állhatott fel a dobogóra.
A bronzérmes csapat összetétele: Radvánszki Szilárd (66 kg-os súlycsoport), Orbán Lehel (66 kg), Dávid László (73 kg), Gilberto Cardoso (81 kg), Kocsis Hunor (90 kg), Kajtár Endre (90 kg) és Koncz Botond (+90 kg).
Érdekesség, hogy a keretnek egy idegenlégiósa is volt, a mexikói Gilberto Cardoso. „Különleges az ő esete. Egy romániai versenyre érkezett, három hónapot szerettet volna Európában készülni, Oroszországba akart utazni Bukarestből, de nem kapott vízumot. Felvette a kapcsolatot a csíkiakkal, kérdezte, hogy készülhetne-e velünk. Igen volt a válaszunk, sőt a bajnokságra le is igazoltuk” – mondta el lapunknak Albu Botond edző.
A földharcbajnokságon (NeWaza) négy érmet szerzett a csíkszeredai U23-as cselgáncscsapat: Koncz Botond (+81 kg-os súlycsoport) az első, Radvánszki Szilárd (66 kg) és Dávid László (–81 kg) a második, Kajtár Endre (+81 kg) pedig a harmadik helyen végzett. Földharcban a súlycsoportok nem egyeznek meg a hagyományos cselgáncsban alkalmazott súlycsoportokkal.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!