HIRDETÉS

Megvan a gyergyói ökölvívók első kupaaranya

Nyolc ökölvívóval indultak a kupán, öten elődöntőbe jutottak
Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

2021. május 16., 12:01

Aranyérmet szerzett Benedek Péter Pál a serdülő (U14-es) korosztályú ökölvívók Románia Kupáján. A gyergyószentmiklósi székhelyű Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub emellett egy ezüst és három bronzérmet gyűjtött a rangos versenyen.

2021. május 16., 12:01

A Románia Kupa aranyérmét most akasztották először gyergyói ökölvívó nyakába, és ezt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub (EGÖSK) mérföldkőnek tekinti. Úgy gondolják, hogy ez egy folyamat elindulását jelenti. Megvan az első arany, jön majd a többi is.

HIRDETÉS

Benedek Péter Pál a 41,5 kilósok döntőjében fölényesen jobb volt, mint az ellenfele, az Oneșt-i Andrei Jgheban, akire kétszer is rá kellett számolni, majd pedig idő előtt leléptették.

Az EGÖSK nyolc sportolóval indult a versenyen, közülük öten jutottak elődöntőbe, és ketten a fináléban bokszolhattak. Miután Benedek Péter Pál győzött, Majlát András is nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze a második aranyukat is, de a 65 kilósok végtelenül kiélezett döntője után ellenfelének a kezét emelték a magasba.

Amint az EGÖSK tájékoztatójából kiderül, Majlát András ellenfele a romániai korosztályos válogatott első számú bokszolója, Simion Radu (Dinamo Bukarest) volt, és ha fordított döntés születik az is igazságos lett volna. Nagyon egyformán, és kiválóan bokszoltak mindketten. Az Aradon lezajlott Románia Kupán bronzéremmel zárt még 40 kilóban Vajda István, valamint 48 kilóban Búzás Róbert és Alexandru Burleac is.

Az EGÖSK egy héttel korábban Budapesten a Kőbánya Kupán versenyzett, ahol Vajda, Majlát és Búzás lett aranyérmes, Benedek pedig ezüstöt szerzett.

Elődöntőig jutottak a csíkszeredaiak

Két sportoló képviselte a Csíkszeredát Aradon, a serdülő korosztály (U14) számára kiírt ökölvívó Román Kupa küzdelmein. Szőcs Bence bronzéremmel tért haza.

•  Fotó: Forrás: Bene Regaz Galéria

Fotó: Forrás: Bene Regaz

A Csíkszeredai Bene Regaz SK mindkét ökölvívója a 41,5 kg-os súlycsoportban lépett szorítóba – tudtuk meg Todor Loránd, a Bene Regaz edzőjétől. Sabu Kristófnak ez volt a második meccse, ő még kezdő, tapasztalatszerzés céljából vett részt a vetélkedőn, és pontozással maradt alul jászvásári ellenfelével szemben. Szőcs Bence legyőzte a năvodari-i ellenfelet, majd az elődöntőben megosztott pontozással kikapott gyergyói ellenfelétől, a későbbi győztes Benedek Péter Páltól.

A csíki ökölvívók felkészülésben Orbán Attila erőnléti edző is besegített.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

`
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Wimbledon, Forma-1 és Tour de France – vasárnap a képernyőn

Az egyéni sportágak kerülnek fókuszba: javában zajlik a wimbledoni Grand Slam tenisztorna, a Forma-1 mezőnye a Brit Nagydíjon versenyez, a francia kerékpáros körversenyen a második szakasz következik.

Mind az öt kategóriában a legjobb tízben a világon a Góbék teqballosai

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) közzétette a legfrissebb világranglistáit, amelyből kiderül, hogy a Góbék Teqball Team sportolói mind az öt kategóriában a legjobb tíz helyezett között vannak.

Izgalmas meccsek a klubvébén és FCSB–CFR csata a Szuperkupában

A szebeni és a francia körversennyel lehet hangolni a későbbi sportkavalkádra, időmérő a Brit Nagydíjon, PSG–Bayern és Dortmund–Real szuperrangadók a klubvébén, köztük pedig a Szuperkupával elrajtol a szezon a Szuperligában.

Kiderül, ki jut elsőként a klubvébé elődöntőjébe – a pénteki sportműsor

Kiderül, ki lesz az első elődöntős a klubvébén, de a teniszrajongók és az autósport szerelmesei sem maradnak izgalmak nélkül: jön a wimbledoni folytatás, F1-es szabadedzések, női Eb-rangadók és zárásként a Fluminense–Al Hilal csata is.

Tour de France, női foci-Eb – a csütörtöki sportműsor

A csapatbemutatóval kezdetét veszi a francia kerékpáros körverseny idei kiírása. Két mérkőzést játszanak a női labdarúgó Európa-bajnokságon.

Motorzúgás, világsztárok és extrém kihívások – robban a Ditrocks Hard Enduro

Tovább növekszik a Ditrocks nemzetközi presztízse: nyolcadik alkalommal szervezik meg az extrém terepen zajló motoros versenyt, amelyre már húsz országból érkeznek résztvevők. A szervezők látványos pályákat és helikopteres repülést is ígérnek.

Hogyan juthat vissza a Sepsi OSK, hokibajnok lesz a Steaua? – itt a Helyzetbe hozunk! videocast

Elrajtolt a Székely Sport új videóműsora, a Helyzetbe hozunk! Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Foci, kézilabda, hoki – vélemények, elemzések, sztorik a Sepsi OSK-tól a válogatottakig, Csíkszeredától Bukarestig.

A fővárosban remekeltek a székelyföldi klubok atlétái

Az elmúlt időszakban Bukarest adott otthont a korosztályos atlétikabajnokság döntőinek. A székelyföldi klubok versenyzői kimagasló eredményeket értek el.

Elhunyt Mihai Leu, a veretlenül visszavonult bokszvilágbajnok

Újabb fájdalmas veszteség rázta meg a romániai sportvilágot, július 1-jén, életének 56. évében elhunyt Mihai Leu, az egykori kiváló ökölvívó. Európában mindössze a második olyan profi bokszoló volt, aki vereség nélkül fejezte be pályafutását.

Wimbledon és női foci-Eb – szerdán a képernyőn

Mindössze két sportág mérkőzéseit követhetjük: Londonban folytatódik a wimbledoni Grand Slam tenisztorna, míg Svájcban elkezdődik a női labdarúgó Európa-bajnokság.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!