Kacsó Endre szövetségi kapitány szerint jó úton halad a válogatott, de még nagyon az elején jár. „A játékosokon látszik, hogy nagypályás labdarúgók, nem ismerik a futsal alapjait, amit első nap megtanultak, másnapra elfelejtették. Most az a legfontosabb, hogy lett egy válogatottunk” – összegzett a marosvásárhelyi tréner a tornát megelőző székelyudvarhelyi edzőtáborozás után.
Egy korosztályos teremlabdarúgó-bajnokság elindítását szorgalmazza az edző, hiszen csak így lehet tapasztalatot szerezni, illetve további tehetséges játékosokat felfedezni. „Reméljük, hogy ebben a szövetség is partner lesz, és ahogy november végén a nagypályás bajnokságokban téli szünet következik, különböző teremlabdarúgó-tornákat fognak szervezni. Másképpen nagyon nehéz dolgunk lesz” – tette hozzá.
A válogatott felkészülését megnehezítette, hogy szinte mindegyik játékos nehéz és hosszú szezon után van.
– folytatta Kacsó.
A székelyudvarhelyi edzőtábort követően az U17-es válogatott Olaszországba utazott, ahol az UEFA négycsapatos nemzetközi tornát rendezett. Románia csütörtökön Oroszországgal, pénteken a házigazdákkal, míg vasárnap Kazahsztánnal játszott. Első tétmeccsük szeptemberben lesz, akkor rendezik a 2018-as ifjúsági olimpiai játékok selejtezőjét. „Nem tudom, mi vár ránk, hiszen sok minden függ a sorsolástól is. Sokan előttünk járnak, előbb be kell hoznunk a lemaradást. Jó az alapanyag, ütős csapatot lehet felépíteni, ehhez viszont idő kell, reális célnak a 2019-es Európa-bajnokságra való kvalifikációt látom” – zárta a beszélgetést Kacsó.
A válogatottba a Marosvásárhelyi ASA-tól mindössze Mădălina Boroș kapott behívót az olaszországi tornára, aki mindjárt az első meccsén mesterhármast ért el az oroszok ellen. De ezt követően az olaszok és a kazahok ellen is betalált. Végül 6–5-re (szünetben 2–1-re vezetett Oroszország) kikaptak az első meccsükön – amely az első hivatalos találkozójuk is volt. Másnap az olaszokkal találkoztak a romániai teremlabdarúgók, de a házigazdákkal nem bírták felvenni a versenyt.
Vasárnap rendezték az utolsó találkozókat, végül Kazahsztánt fölényesen megverték, ezzel megszerezték első győzelmüket a női futsalosok.
Kacsó a találkozó után így nyilatkozott:
Az U17-es román válogatott kerete az olaszországi tornán: Salamon Szidónia (Kolozsvári Olimpia), Roxana Rotaru (Real Craiova) – kapusok. Raluca Borodi, Oana Negrea, Daniela Mateș, Nagy Melinda (mind Kolozsvári Olimpia), Andreea Diță, Otilia Durlă (Universitatea Alexandria), Cosmina Roșu (Armonia Dolhești), Ana Vlădulescu (Real Craiova), Mădălina Marinescu (Székelyudvarhelyi Vasas Femina), Mădălina Boroș (Marosvásárhelyi ASA) – mezőnyjátékosok.
Az olaszországi tornán elért eredményeik:
Románia–Oroszország 5–6 (1–2),
a román válogatott gólszerzői: Mădălina Boroș 3, Oana Negrea és Nagy Melinda 1–1.
Olaszország–Románia 5–3 (4–2),
a román válogatott gólszerzői: Nagy Melinda, Raluca Borodi és Mădălina Boroș.
Románia–Kazahsztán 7–1 (2–0)
a román válogatott gólszerzői: Nagy Melinda 4, Mădălina Boroș, Oana Negrea és Ana Vlădulescu 1–1.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!