A volt világelső román teniszező közösségi oldalán közölte, hogy az Abu-dzabiban rendezett mérkőzéseken ismét térd- és vállfájdalmai voltak, és a csapatával folytatott tanácskozás után úgy döntött, hogy kihagyja a szezonnyitó tornákat.
„Nem így akartam, de szeretném megköszönni az aucklandi és ausztráliai szervezőknek a szabadkártyákat, és sajnálom, hogy ezúttal nem tudom használni őket” – írta Halep.
Hozzátette: tervei szerint legközelebb a február 1-9. között Kolozsváron rendezendő tornán lép pályára.
Az új-zélandi Aucklandben zajló WTA-250-es torna december 30-tól január 5-ig tart, az Australian Open, a jövő év első Grand Slam-tornáját pedig január 6-26. között szervezik Melbourne-ben.
Simona Halep jelenleg 877. a világranglistán, a kétszeres Grand Slam-tornagyőztest két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte: sohasem használt tudatosan tiltott szert.
Az ügyben fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést. Halep márciusban, Miamiban tért vissza, legutóbb pedig októberben, Hongkongban versenyzett, de mindkét tornán az első fordulóban búcsúzott.
A Roland Garros 2018-as és Wimbledon 2019-es bajnoka az Australian Openen 2018-ban döntőt játszott.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!