Hirdetés

Megnyílik a gyergyószentmiklósi ökölvívó központ

2020 augusztus 1-én helyezték el az épület alapkövét
Fotó: Gergely Imre

2021. október 22., 12:48

Ünnepélyes keretek között pénteken avatják fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont épületét Gyergyószentmiklóson. A létesítmény az erdélyi ökölvívó elitképzés otthona lesz.

2021. október 22., 12:48

A város északi (Gyergyószárhegy felőli) kijáratánál 2020 augusztus 1-én helyezték el az épület alapkövét, és mostanra az építkezés, és a létesítmény felszerelése is megtörtént, azaz minden készen áll ahhoz, hogy itt a legmagasabb szintű szakmai munka folyhasson.

Hirdetés

A beruházás Magyarország Kormánya támogatásával és a Magyar Ökölvívó Szakszövetséggel együttműködésben valósult meg.

A Huszár Árpád által vezetett Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub bokszolói lesznek azok, akik itt kapják meg azt a képzést, amely – a kitűzött célok szerint – olimpiai-, és más világversenyek dobogóira vezet. A munka komolyságára utal, hogy mindössze egy évvel azután, hogy a 2017-ben toborzott gyerekek az első hivatalos versenyeken indultak, már több mint harminc magyarországi és romániai bajnoki érmet nyertek.

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub egységes szakmai irányítással alegységeket működtet több erdélyi városban. A Déván, Petrozsényben, Nagyszalontán, Székelyudvarhelyen, vagy Kézdivásárhelyen edződő bokszoló palánták közül a legjobbak kerülnek Gyergyószentmiklósra, hogy itt a helyiekkel együtt fejlődjenek tovább.

A sportközpont megnyitó ünnepsége pénteken 16 órakor kezdődik, de a járványhelyzet fokozódása miatt a nagyközönség nem vehet részt ezen, hanem csak a meghívottakat tudják fogadni a házigazdák.

Ígérik, hogy amint ez lehetséges lesz, egy nyílt nap keretében bárki megtekintheti a világszínvonalú létesítményt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Úszó- és atlétika-Eb, focimentes nap – kedden a tévében

Európa-bajnokságok várnak a sportok szerelmeseire, Angliában rendezik az atlétika-, míg Franciaországban a medencés számok kontinenstornáját, mindenhol vannak magyar és román érdekeltségek.

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Brit Nagydíj és focimeccsek – vasárnap a tévében

Sportágakban gazdag vasárnap vár a sportszeretőkre, a gyorsaságimotoros-vébé a Brit Nagydíjjal folytatódik, lesznek meccsek a holland, a skót, a német, a magyar és román bajnokságokban is.

Aranyérmek sokaságával tért haza Kőszegről a Godako

Eredményes versenyt zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. A Kőszegen, 18. alkalommal megrendezett Ostrom Kupán a gyergyószentmiklósi ökölvívók tizenöt aranyérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben.

A tengerparton játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

A Konstancai Farul otthonában lép pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, egy helyen, mit és hol nézzük.

Új sportággal ismerkedhet meg Székelyudvarhely, nemzetközi diszkgolf-versenyt rendeznek

A székelyudvarhelyi Hillside pályán rendezik meg a Transylvania Open 2026-ot, amely Románia első, a Professional Disc Golf Association által hitelesített versenye. Nemzetközi mezőnyt fogadnak, először láthatunk diszkgolf megmérettetést Székelyföldön.

Kezdődik az újabb fociforduló – pénteken a tévében

Folytatódik a vizes Európa-bajnokság Párizsban, a motorosok a Brit Nagydíjon köröznek, este pedig elkezdődik az újabb forduló a focibajnokságokban: az MTK-hoz látogat a Puskás Akadémia, az UTA pedig a Rapidot fogadja.

Hazai pályán játszik a CFR, idegenben lép pályára a Craiova – a csütörtöki sportműsor

Folytatódnak a labdarúgó Európa- és Konferencia Liga selejtezői, pályára lép a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is. A csütörtöki kínálatban emellett kerékpár, tenisz, női kézilabda és golf is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!