A címvédő Simone Tempestini nyerte meg az Argeș Ralit, a román ralibajnokság harmadik futamát, miközben a székelyföldi versenyzők is nagyon jó helyezéseket értek el.
A Simone Tempestini és Carmen Poenaru alkotta páros (Porsche 997 GT3 RS) 1 óra 13 perc 38,9 másodperces idővel diadalmaskodott. A második helyen a testvérpár, Norbert Maior és Francesca Maior (Citroën C3 Rally2) végzett, mindössze fél másodperces hátránnyal, míg a dobogó harmadik fokára Andrei Gîrtofan és Dorin Pulpea (Skoda Fabia RS Rally2) állhatott fel.

Remekül szerepelt a csíkszeredai Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre duó is: a Hyundai i20 N Rally2-vel versenyző kettős összetettben a negyedik helyen zárt, a RO2 géposztályban harmadik lett, és megnyerte a masters kategóriát.

„Az Argeș Rali mindig nehéz, egyrészt a Transzfogarasi út hosszú gyorsasági szakaszai, másrészt a változó időjárási viszonyok miatt. Ez utóbbi idén is több abroncscserére kényszerített, ám ettől eltekintve jól sikerült a verseny.
– nyilatkozta Cseh Vajk Imre. A csíkszeredai navigátor hozzátette: a géposztályban elért harmadik hely, illetve a masters kategóriában aratott győzelem kiváló eredménynek számít.
A Teslovan család másik egysége is sikeresen szerepelt: Alexandra Teslovan Mihai Supurannal az oldalán (Ford Fiesta Rally3 Evo) összetettben a hetedik, az aszfaltbajnokságban az ötödik helyen végzett, és megnyerte a RO3 géposztályt.

Nem zárult azonban szerencsésen a Sabina Ghiormescu és Csikós Sándor számára. A Renault Clio Rally5-tel versenyző páros a harmadik gyorsasági szakaszon balesetezett, amely során Csikós Sándor több csonttörést, köztük hátcsigolyatörést szenvedett.
A román ralibajnokság negyedik futamát június 19. és 21. között rendezik: a mezőny a Kolozsvár Ralin, a Mihai Leu emlékére kiírt versenyen áll majd rajthoz.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!