A 22 esztendős pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.
Stroll mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, míg a mexikói Sergio Pérez lett a harmadik a másik Racing Point volánja mögött.
A hetedik világbajnoki címére hajtó brit Lewis Hamilton (Mercedes) csak hatodikként zárta az időmérő edzést.
A címvédő azonban a saját szempontjából jó helyzetben van, mivel az egyetlen, aki még veszélyes lehet rá, csapattársa, Valtteri Bottas csak a kilencedik rajtkockát foglalhatja el.
Az isztambuli időmérő edzést az első szakaszban a heves esőzésben kétszer is félbeszakították, a versenyzőknek pedig később nagy fejtörést okozott, hogy a folyamatosan száradó aszfaltra milyen gumikkal hajtsanak ki. Ebből a küzdelemből végül a Racing Point és a Red Bull jött ki igazán jól, a negyedik pozícióban a másik Red Bullt vezető thaiföldi Alexander Albon zárt.
Az 58 körös Török Nagydíj vasárnap 12.10-kor kezdődik.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!