Hirdetés

Megizzadt a sikerért az Udvarhelyi ISK-SZAK

György Szilárd nyertes mérkőzése zárta a csatát
Fotó: László Ildikó

Az előzmények szoros találkozót jósoltak a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK és a CSM Focșani asztalitenisz összecsapására. Bejött, kijátszották mind az öt párharcot.

Vasárnap délután a városi sportcsarnok adott otthont a férfi asztalitenisz Szuperliga második fordulójának, ezen a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a CSM Focșani gárdáját látta vendégül. Mindkét együttes megnyerte az idény első párharcát, ráadásul mindketten 3–0-ra a Besztercei VSK, illetve az Újszentesi SK ellen.

Hirdetés

Tavaly igencsak kiélezett mérkőzéseket játszottak egymással, a mindent eldöntő, ötödik párosban dőltek el, 3–2-re a székelyföldiek diadalmaskodtak.

Sebastian Loso jól kezdett Matei Dumitrescu ellen, a második szettet viszont 9–6-ról elveszítette. Nem tört össze az ISK-SZAK svéd idegenlégiósa, gyorsan 11–2-re nyerte a harmadikat, hogy aztán a negyediket 13–11-re húzza be.

Sebastian Loso •  Fotó: László Ildikó Galéria

Sebastian Loso
Fotó: László Ildikó

A második párban György Szilárd a nyári szünetbeli térdműtétje után tért vissza, először játszott hivatalos találkozót. Talán ez megérződött, Andrei Tomică erőteljesen kezdett, az első két játszmát nyerte. A szépítés összejött Szilárdnak, de összesítésben kiegyenlített a CSM Focșani.

A csapatok két legfiatalabb tagja nézett farkasszemet a harmadik párosban. Egy-egy megnyert szett után a harmadik idegölő volt, ezt 21–19-re a hazaiak sportolója, Tamás Szabolcs tudta hozni. Nem törte ez meg a 16 éves Luca Opreát, döntetlenre hozta az állást, következett a mindent eldöntő, ötödik játszma. Jobban koncentrált Szabolcs, nem sok esélyt adott ellenfelének, így összesítésben Udvarhelynél volt ismét a vezetés.

Tamás Szabolcs •  Fotó: László Ildikó Galéria

Tamás Szabolcs
Fotó: László Ildikó

A vendégek asztaliteniszezője, Tomică remek formája ellen Loso sem nagyon talált fogást, a Focșani játékosa 3–0-ra diadalmaskodott, így biztossá vált, hogy akár csak a tavalyi mérkőzések, ez is az ötödik összecsapáson dől el.

György Szilárd és Mihai Dumitrescu tértek vissza az asztalhoz. Az ISK-SZAK sportolója úgy játszott, mint azt tette az elmúlt szezonban. A második szett volt a kulcs, bár ennek végén az udvarhelyi térdéhez kapott, 12–10-re megnyerte, 2–0-ra elhúzott. A lelkes szurkolótábor bíztatásában a harmadikat is sikerült megnyernie.

Ezúttal is ádáz csatában, háromórás összecsapáson 3–2-re nyert a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK.

Igen kemény periódus következik az ezüstérmes klub számára: egy hét múlva Újszentesen jászanak a Szuperligában, onnan pedig Csehországba utaznak a Bajnokok Ligája csoportkörének találkozóira.

Férfi asztalitenisz Szuperliga, 2. forduló:

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–CSM Focșani 3–2.

Sebastian Loso–Matei Dumitrescu 3–1 (11–6, 9–1, 11–2, 13–11),
György Szilárd–Andrei Tomică 1–3 (10–12, 5–11, 11–3, 6–11),
Tamás Szabolcs–Luca Oprea 3–2 (11–9, 8–11, 21–19, 6–11, 11–5).
Loso–Tomică 0–3 (8–11, 4–11, 10–12),
György–Dumitrescu 3–0 (11–7, 12–10, 11–8).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ilyés Róbert: szeretnék pár játékost, de a klub filozófiáját kell követnem

Kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FK Csíkszereda a FC Argeș ellen a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A piros-feketék ezúttal nem találták el a kaput, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot Csíkszeredából.

Heras ismét duplázott, idegenben nyert a Sepsi OSK

Magabiztos idegenbeli sikert aratott a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, Ovidiu Burcă együttese vasárnap délben végig kontrollálta a CS Tunari elleni összecsapást, a főszereplő pedig ismét a spanyol Nacho Heras volt.

Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

`
Krónika

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette

A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.

Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Világbajnokot avatnak az F1-ben, magyar–dán csata az első helyért – vasárnap a tévében

Magyarország–Dánia rangadót rendeznek a középdöntőscsoport első helyéért a női kézilabdavébén, Abu-dzabiban világbajnokavatással ér véget az F1-es idény, az olaszoknál Napoli–Juventus, a spanyoloknál Real Madrid–Celta Vigo focimeccseket játszanak.

Teqball-vb: három székely aranyérem a tét, azok is bejuthatnak, akik nem regisztráltak a döntőkre

Elérkezett a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság utolsó napja, megismerjük az öt kategória győzteseit. A romániai válogatott színeiben Györgydeák Apor és Barabási Kinga három versenyszámban küzdenek az aranyéremért.

Bemasírozott a döntőbe a székelyföldi vegyes páros a teqball-világbajnokságon

Pazar formában játszott a Györgydeák Apor és Barabási Kinga alkotta vegyes páros a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság szombati negyedik versenynapján, így ebben a kategóriában is bejutottak a vasárnapi döntőbe.

Saját szurkolói előtt az FK Csíkszereda, FCSB–Dinamo derbi és még sok más – a szombati sportműsor

A naptári év utolsó hazai találkozóját játssza az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszában. Este fővárosi derbi, igazán színes a sportfelhozatal.

Teqball-vb: a vegyes párosoké a főszerep szombaton Székelyudvarhelyen

A negyedik versenynapon bemutatkoznak a vegyes párosok is a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon. A romániai válogatott színeiben Györgydeák Apor és Barabási Kinga újabb döntőbe juthatnak be.

A világbajnoki cím kapujában – beküzdötte magát a döntőbe Györgydeák Apor és Barabási Kinga

Már csak egy lépés választja el az aranyéremtől a romániai válogatott sportolóit, Györgydeák Apor és Barabási Kinga is bejutott a döntőbe a férfi, illetve női egyéni versenyben a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon.

Pályán a magyar és román válogatott, sorsolnak a focivébén – pénteken a tévében

A román válogatott Szenegál, a magyar Japán ellen játszik pénteken a női kézilabda-világbajnokságon. Kisorsolják a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportkörét, számos téli sport közül választhatunk.

Teqball-vb: már a döntőbe jutás a tét pénteken a székelyföldi játékosoknak

Elkezdődnek az egyenes kieséses szakasz küzdelmei a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók pénteki programját.

Csoportelsőként jutott tovább a romániai férfi páros a teqball-vébén

A párosok mérkőzéseivel folytatódott csütörtökön a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság. A romániai férfi kettős három győzelemmel csoportelsőként zárt, a női duónak viszont nem sikerült a továbbjutás.

Magas színvonalú mérkőzések várhatók a gyergyói ökölvívótornán

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub központja ad otthont pénteken és szombaton a 7. Nemzetközi Székely Régió Ökölvívó Tornának, ahol három ország fiatal tehetséges bokszolói lépnek ringbe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!