Hirdetés

Megerősítették a belgrádi birkózó-vb megrendezését

Archív
Fotó: Martin Gábor/UWW

MTI
2020. október 12., 21:01

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) hétfőn megerősítette, hogy december 12. és 20. között megrendezik Belgrádban a világbajnokságot.

MTI
2020. október 12., 21:01

A sportágban az olimpia évében csak az ötkarikás programban nem szereplő súlycsoportok számára szoktak vb-t tartani, de mivel a tokiói játékokat a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztották, az UWW július elején bejelentette, hogy idén megrendezi a teljes vb-t Belgrádban.

A nemzetközi szövetség hétfői közleménye szerint a nemzeti szövetségek több mint 70 százaléka jelezte, hogy indítja versenyzőit a szerb fővárosban, ezért került sor a végrehajtó bizottság részéről a megerősítésre. A nemzetközi szövetségnél legközelebb november 6-án tárgyalnak az esemény lebonyolításának esetleges változásairól a világjárvány függvényében.

Hirdetés

„Óvatosan optimisták vagyunk a birkózás decemberi visszatérésével kapcsolatban. A sportolók, az edzők és a közreműködők biztonsága a legfontosabb, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt Belgrádban is biztosítsuk” – mondta Nenad Lalovic, az UWW elnöke.

Az október 19–25-re halasztott szkopjei junior Európa-bajnokságot törölték, miután a nemzeti szövetségek visszajelzései alapján nagyon kevesen indultak volna.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!