Hirdetés

Megcibálta az esélyesebb bajszát az Udvarhelyi ISK-SZAK

Fotó: László Ildikó

Remek mérkőzést játszott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK saját közönsége előtt a férfi asztalitenisz Európa Kupában. Alaposan megizzasztotta a lengyel ellenfelét.

2023. október 20., 21:53

Pénteken délután a városi sportcsarnokban a férfi asztalitenisz Európa Kupa második körének első játéknapján a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a lengyel Gwiazda Bydgoszcz együttesével mérkőzött meg.

Mindkét csapat a Bajnokok Ligájából érkezett a második számú európai kupaporondra, a vendégek csak kicsivel maradtak le az első csoportkörben a továbbjutásról, a második helyen zárták a küzdelmeket. Papíron ők voltak a favoritok, ráadásul a két gárda épp egy évvel ezelőtt is ugyanitt már találkozott egymással, akkor a lengyel bronzérmes jött ki győztesként.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hirdetés

Az első pár után ezúttal is úgy tűnt, hogy most is behúzza a meccsét a György István által irányított székelyföldiek ellen, Tamás Szabolcs gyors összecsapáson kapott ki moldáviai ellenlábasával szemben.

A második mérkőzésen Sebastian Loso elveszítette az első játszmát, a svéd asztaliteniszező összekapta magát, remek játékkal esélyt sem adott a folytatásban az olasz Muttinak, összesítésben egyenlített az ISK-SZAK.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Remek találkozót hozott össze György Szilárd és Artur Grela. Felváltva nyerték a játszmákat, így jutottak el a „hosszabbításig”. Itt jobban kezdett a lengyel, 4–4-nél érte utol Szilárd. A következő két pont, így a meccs is az ellenlábasáé lett. Kár, mert nagyon kevesen múlott, hogy megfordítsa az állást az udvarhelyi gárda.

A negyedik párharcban Loso és Ursu jöttek vissza az asztalhoz. Utóbbi egészen elképesztő asztaliteniszezést mutatott be, az volt az ember érzése, hogy egy sebességgel gyorsabb fokozaton játszik, mint ellenfele.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Szombaton 18 órától a székelyudvarhelyiek a holland bajnokokkal, a De Boer Taverzóval mérkőznek, a négyesből az első két helyezett jut a kieséses szakaszba.

Férfi asztalitenisz Európa Kupa, második kör, első forduló:

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Gwiazda Bydgoszcz (lengyel) 1–3.
Tamás Szabolcs–Vladislav Ursu 0–3 (5–11, 4–11, 2–11),
Sebastian Loso–Leonardo Mutti 3–1 (6–11, 11–4, 11–6, 11–6),
György Szilárd–Artur Grela 2–3 (11–8, 6–11, 11–5, 7–11, 4–6),
Loso–Ursu 0–3 (5–11, 3–11, 7–11).

El Nino Prága (cseh)–De Boer Taverzo (holland) 3–2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, este topligás meccseket rendeznek – a pénteki sportműsor

Az FK Csíkszereda Galacon lép pályára a Szuperligában, este pedig a román élvonal mellett az NB I., a Bundesliga, a Serie A és a LaLiga is képernyőre kerül. Napközben tenisz, pályakerékpár, Superbike és úszás színesíti a kínálatot.

Két bronzérmet már begyűjtött Szőcs Bernadette az Európa-bajnokságon

Női párosban és vegyesben is bejutott a legjobb négy közé Szőcs Bernadette a szlovéniai Európa-bajnokságon, ezzel két bronzérmet már bebiztosított magának. A marosvásárhelyi származású asztaliteniszező egyéniben versenyben van a kontinensbajnoki címért.

Öt fiatal fallabdás képviselte Hargita megyét a budapesti Európa Kupán

Öt Hargita megyei sportoló vett részt a budapesti Hungarian Junior Open squashversenyen. A nemzetközi viadalon 16 ország 109 játékosa vett részt, a székelyföldi fiatalok értékes európai ranglistapontokat gyűjtöttek.

Magyar színekben lép világbajnoki tatamira a háromszéki karatéka

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sportolója, Péter-Csiki Csanád is részt vesz a lengyelországi korosztályos karate-világbajnokságon. A székelyföldi sportoló csütörtökön, a junior fiúk −61 kilogrammos küzdelmi kategóriájában kezdi meg szereplését.

Hazai pályán a Ferencváros és a Craiova az európai kupákban – csütörtökön a tévében

Csütörtökön az Európa-liga és a Konferencia-liga főtáblája kerül középpontba: a Ferencváros a Viktoria Plzent, a Craiova a Getafét fogadja. A magyar futsalválogatott vb-selejtezőt játszik, a Dinamo a Barcelonát látja vendégül a kézilabda BL-ben.

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Százéves a székelyudvarhelyi birkózás – sportkonferenciával és emlékversennyel ünnepelnek

Száz éve alakult meg a birkózószakosztály Székelyudvarhelyen. A centenárium alkalmából október 16-án megemlékezést és ünnepi sportkonferenciát tartanak, a következő hétvégén pedig utánpótlás-emlékversennyel tisztelegnek a sportág helyi múltja előtt.

Újabb kemény párharcok a BL-ben, kosárlabda Eurokupa, kézilabda Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

Újabb Bajnokok Ligája mérkőzések jönnek a sorban: a Roma a Real Madridot, a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a Liverpool Linzben játszik. A Kolozsvári U-BT a kosárlabda Eurokupában szerepel.

Visszatér a Bajnokok Ligája, egyik topcsapat meccséről kapcsolhatunk a másikra

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblája, a nagyágyúk közül a Barcelona és a Bayern idegenben, az Arsenal és az Inter otthon játszik, valamint kiemelkedik az Atlético Madrid és a Manchester United párharca.

Budapesten rendezik az idei teqball-világbajnokságot

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) bejelentése szerint december 1–6. között Budapest ad otthont a 9. teqball-világbajnokságnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!