Hirdetés

Még elég hiányos a Progym kerete

Sűrű ködben, kis létszámmal tartotta meg az első edzést a Progym
Fotó: Gergely Imre

2017. augusztus 08., 13:29

Bőségesnek semmiképpen sem nevezhető az a játékoskeret, amellyel a Progym pályára lépett a következő szezon előtti első jeges edzésén, hétfőn délelőtt. Kilenc mezőnyjátékos és egy kapus próbálta ki a korcsolyákat. Az öltöző sem állt készen a kezdésre, minden alakulóban van még.

2017. augusztus 08., 13:29

Sűrű ködben zajlott az első jeges edzés, a palánk mellől nehezen lehetett felismerni a pálya túlsó felén korcsolyázó játékosokat. Megszámolni azonban nem volt nehéz.

Tízen voltak a jégen: Barabás László, Daradics Csaba, Elekes-Darabont Hunor és Václav Novák fehérben, Sára Tibor, Csergő Hunor, Benedek Roland, Borsos Barna és Baróti Balázs zöld mezben végezték a gyakorlatokat. A kapuban Szakács Szabolcs állt, az edzést Novák vezette, ahogy a nyári száraz felkészülést is.

Hirdetés

Mint megtudtuk, a létszám egyelőre szegényes, de a héten alaposan megnő. A délután folyamán Kiricsenko meg is érkezett, és külföldről még több játékos is csatlakozik. Nem mind légiósok, hiszen Pavel Boriszenko és Vitalij Kiricsenko nemrégiben megkapták a román állampolgárságot. Ismert még, hogy az érkezők egyike Ruszlan Boriszenko hátvéd, a többieket a később mutatják majd be.

Külföldi edző szerződtetését is tervezte a gyergyói klubvezetés.

A dán Jorgen Kryger hétfőn este érkezett meg Gyergyószentmiklósra, hivatalos bemutatása keddre várható. A korábbi szezonokban Dániában és Hollandiában edzősködött. 

Sűrű ködben, kis létszámmal tartotta meg az első edzést a Progym •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Sűrű ködben, kis létszámmal tartotta meg az első edzést a Progym
Fotó: Gergely Imre

Ugyanakkor a piros-fehérek „veszteséglistája” sem rövid. Molnár Szabolcs bejelenti visszavonulását, Szakács Szabolcs lesz így az első számú kapus, aki már bizonyított az elmúlt szezonokban, de a második opció az a Szabó László, aki tavaly segítette a Progymot, de tapasztalatlan, sok éven át csak amatőr csapatokban védett.

Információink szerint visszavonult Basilidesz Tibor, és Köllő Loránd is elhagyta a csapatot, Sáska Előd pedig egyetemi tanulmányai miatt hagyta abba a jégkorongozást. Három fiatalt (Lázár Kain, Ivácson Alfonz és György Rajmond) Miskolcra szerződtettek, hogy az ottani U20-as csapatban játszhassanak. 

A hétfői edzésről hiányzott még Ferencz Csibi Róbert, aki a korosztályos válogatott edzőtáborában van és Kozma Zsolt is, de ők továbbra is piros-fehérben szerepelnek. 

Az öltöző is csak részben állt készen az új szezonra. Sok még az üres hely •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Az öltöző is csak részben állt készen az új szezonra. Sok még az üres hely
Fotó: Gergely Imre

Változatlan körülmények a jégcsarnokban

Habár a múlt szezont úgy zárta a Progym, hogy egy felújított tetőzettel rendelkező csarnokba tér vissza, és addig egy sátortetős mobil pályán kezdődik el a 2017–2018-as évad, ez nem valósult meg. A megyei önkormányzat és a város beígért összefogása, illetve a Székelyföldi Jégkorong Akadémiával való együttműködés ebben a tekintetben semmilyen kézzel fogható eredményt nem hozott,

sőt lényegesnek mondható javítások sem történtek az elmúlt hónapokban a Gyergyói VSK által működtetett csarnokban.

A tetőn kisebb foltozásokat eszközöltek a tűz és a szél okozta károk után, de még befolyik az eső. Ottjártunkkor egy szemmel látható változást tapasztaltunk: a játékosok által használt folyosót kimeszelték, és préselt lemezből borítást is szereltek a falra, ám a Progym öltözőjének megfelelő kitakarítására és visszarendezésére nem jutott még idő az első jégedzés kezdetéig.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Krónika

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!