Tervek szerint tornarendszerben, a földrajzi elhelyezkedés és a csapatok számától függően zajlik majd a bajnokság, az egyes tornák győztesei a nagydöntőben találkoznak, a győztes pedig Hargita megye futsalbajnoki címét szerzi meg.
A mérkőzések a teremlabdarúgás szabályai szerint zajlanak, kivételt képez a játékidő (2x20 perc futóidő), amely csak az utolsó két percben lesz megállítva, ha a játék áll.
A megmérettetésen részt vehetnek a megyei 4., 5., 6. és 7. Ligában szereplő együttesek a már meglévő, érvényes leigazolásokkal, de új csapatok jelentkezését is várják.
A nevezési díj 100 lej, amiből a HMLE a díjazást és a szervezési költségeket biztosítja.
Azok a csapatok, amelyek felajánlják, hogy megszerveznek egy tornát, mentesülnek a beiratkozási díj, valamint a játékvezetők és az orvosi asszisztens díjának kifizetése alól. A részt vevő együtteseknek a tornák során mérkőzésenként 35 lejt kell fizetniük, ez fedezi a játékvezető, valamint az orvosi asszisztens díját.
A nevezési kérések és további információk a frf-ajf.ro/harghita honlapon találhatók. Érdeklődni és jelentkezni december 18-áig lehet Bálint Attilánál (tel.: 0742-485 079).
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!