Hirdetés

Medicina: javuló játék, jobb helyezés

Kiváló felkészülésként szolgáltak a lugosi mérkőzések a vásárhelyi csapat számára
Fotó: Facebook/CSM Lugoj - Silviu Boian

2017. október 03., 09:40

Két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végeztek a Marosvásárhelyi Medicina röplabdázói a Lugoson rendezett rendkívül szoros felkészülési tornán. Csütörtöktől szombatig már hazai pályán játszanak a szezonkezdetet megelőző Erdély Kupán.

2017. október 03., 09:40

A felkészülési időszak második barátságos megmérettetésén vett részt a Medicina fiatal csapata, amely ezúttal sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint korábban a kolozsvári tornán, ahol mindhárom meccsét elveszítette és utolsó lett.

A Lugos Kupán szintén három mérkőzést játszottak Predrag Zukovic és Bokor István edzők tanítványai, akik remekül kezdtek, hiszen az első két napon győzelmeket szereztek, miután 3–1 arányban felülmúlták a magyarországi Fatum Nyíregyházát és öt szettben nyertek a szerb ZOK Klek ellen. Utóbbi az eredetileg meghívott, szintén szerb Tempo Mitrovicát helyettesítette, amely visszamondta a részvételt.

Hirdetés

Jött a záró nap, amikor a Medicina négy játszmában kikapott a házigazda Lugosi VSK-tól, ez a vereség pedig döntőnek bizonyult a csapat helyezése szempontjából.

A kiegyenlített tornán ugyanis szoros eredmények születtek. Az első három helyezett két nyertes és egy vesztes meccsel rendelkezett, és a szettkülönbség döntött a végső győztes ZOK Klek javára (8–7), megelőzve az egy játékrésszel kevesebbet nyert Medicinát (7–6) és a Lugosi VSK-t (7–7), míg a Fatum Nyíregyháza csak egy győzelemmel utolsóként zárt.

•  Fotó: Facebook/CSM Lugoj - Silviu Boian Galéria

Fotó: Facebook/CSM Lugoj - Silviu Boian

A marosvásárhelyi együttes számára csütörtöktől szombatig következik az immár 12. kiírásához érkezett Erdély Kupa felkészülési torna a Pongrácz Antal-csarnokban, ahol a Medicina első és második számú csapatai mellett a Kolozsvári U és a Lugosi VSK lesznek a másik résztvevők.

A körmérkőzéses rendszerben zajló torna csütörtökön 16.30-tól kezdődik a Medicina II.–Kolozsvári U találkozóval, majd 18.30-tól következik a Medicina és a Lugosi VSK párharca. Pénteken Lugosi CSM–Medicina II. (16.30) és Kolozsvári U–Medicina (18.30) mérkőzéseket rendeznek, majd a szombati zárónapon 10.30-tól Lugos Kolozsvárral játszik, 12 órától pedig a Medicina két csapata mérkőzik meg.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Ezüst- és bronzérmet nyert, mégis keserű szájízzel tért haza Orbán-Barra Gábor

Hosszú évek után maradt országos bajnoki cím nélkül Orbán-Barra Gábor. A sepsiszentgyörgyi triálos ezüst- és bronzéremmel zárt Bukarestben, ám nemcsak saját teljesítményével, hanem a verseny körülményeivel sem volt elégedett.

Székelyudvarhely az éremért, a Sepsi-SIC a bennmaradásért küzd az asztalitenisz Szuperligában

Csütörtöktől vasárnapig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga őszi teremtornáját. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élmezőnyt célozza meg, míg a Sepsi-SIC elsődleges célja a bennmaradás az erősödő mezőnyben.

Hollandia–Németország rangadóval rajtol a Nemzetek Ligája – csütörtökön a tévében

Csütörtökön kezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása: a rangadón Hollandia és Németország csap össze, pályára lép Portugália, Szerbia és Norvégia is. Folytatódik a Billie Jean King Kupa Sencsenben, a montreali országúti kerékpáros vb és a Presidents Cup.

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!