A 23. kiadásához érkezett rendezvényen 40 ország közel 300 sportolója képviseltette magát. Köztük volt a romániai női és férfi válogatott is, amely az utóbbi időszakban nagy fejlődésen ment keresztül, és ezen a tornán története legjobb eredményét érte el.
A legkiemelkedőbb teljesítményt a marosvásárhelyi Kádár László vitte véghez, aki az egyéni megmérettetésen bronzérmet szerzett. A válogatott legjobb játékosa kiválóan menetelt, nagynevű ellenfeleket tudott legyőzni és bejutott az elődöntőbe. A legjobb négy között kiélezett versenyben hiába játszott sokáig előnyben, végül mégis alulmaradt a holland Dennie Olde Kalterrel szemben, így nem tudott megküzdeni az aranyért.
Ez a dobogós helyezés azonban abszolút premiernek számít a román válogatottnak, hiszen története során az első érmét gyűjtötte be a WDF Európa-bajnokságon.
A román küldöttség a férfi csapatversenyben is remekelt, a Kádár László, Brody Vonya Attila, Daniel Racoveanu és Adrian Frim alkotta válogatott négy győzelemmel veretlenül nyerte meg a csoportját, ami eddig még sosem sikerült. A nyolcaddöntőben Románia közel volt ahhoz, hogy még nagyobb meglepetést okozzon, azonban szoros csatában kikapott Horvátországtól, így végül az előkelő 10. helyet szerezte meg.
A női együttes egy győzelemmel a harmadik pozícióban végzett a csoportkörben, bár kevéssel maradt le, de nem sikerült továbbjutnia az egyenes kieséses szakaszba, és a 24. helyen zárta a versenyt.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!