Ezen a héten szerdától szombatig Galacon rendezték meg a bajnoki küzdelmeket, a lebonyolítási rendszer szerint az együttesek a csoportkörben és egyenes kieséses szakaszban is játszottak.
A Nova Vita a G jelű négyesben mindhárom mérkőzését megnyerte az Aradi Ergaad, a Viitorul Dobrești és a Jászvásári Premier ellen, így az első helyről jutott tovább.
A marosvásárhelyiek a legjobb tizenhat között fölényesen, 4–0-ra múlták felül a Dévai Roelectrice csapatát, majd a negyeddöntőben az 1–1-es rendes játékidő után büntetőrúgásokkal győztek a Temesvári Glissandóval szemben. Az elődöntőben már magabiztosan 4–1-re nyertek a Nagybányai Redex ellen, így megküzdhettek az aranyéremért.
A szombat esti döntőben a Jászvásári Beelfoot volt az ellenfelük, az összecsapáson egyetlen találat döntött, ezt a Nova Vita szerezte a 14. percben Adrian Luca révén, így a végén a marosvásárhelyi gárda emelhette magasba a bajnoknak járó trófeát.
A Virgil Bejenaru vezetőedző által irányított Nova Vita története második bajnoki címét ünnepelte, miután 2019-ben Nagyváradon már felért a csúcsra.
Az idei sikerből több székely játékos is kivette a részét, mint a székelykeresztúri kapus, Klein László, a Futsal Klub Székelyudvarhely teremlabdarúgója, Bálint Andor, aki a legjobb nyolc között és az elődöntőben is betalált, vagy a marosvásárhelyi Küsmödi Tamás, ő korábban szintén az udvarhelyi futsalcsapatnál játszott.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!