A gyerekek 40 és 50 méteres síkfutásban, 200, 300 és 400 méteres szaladásban, valamint távolugrásban versenyezhettek. Az udvarhelyi atléták hét első, tizenegy második és öt harmadik helyet zsebeltek be.
A fiatal sportolók az elért eredmények alapján külön díjazásban is részesültek, a 2013-as korosztályban a fiúknál Fazakas Avar három próbát nyert meg, a 2012-es lányoknál File Cserne Jázmint a korosztály legjobb sportolójának választották.
Kiemelkedő eredményt ért el Balogh Zsolt, aki ugyan 2014-es születésű, egy évvel nagyobbakkal versenyzett, de még így is megszerezte a harmadik helyet a 40 méteres szaladásban.
A Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub atlétái folytatják a felkészülést, legközelebb Bákóban tehetik próbára magukat decemberben.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!