A négynapos nagyszabású sporteseményen 28 ország színeiben több mint 450 versenyző indul – jelentette be Klosz Péter, a hazai sportági szövetség elnöke a kontinensviadalt felvezető szerda délelőtti sajtótájékoztatón.
A rendezvényen felszólalt Claudiu Maior polgármesteri tanácsadó, aki a város legnagyobb sporteseményének nevezte a hétvégi Európa-bajnokságot, amelynek két fő helyszínére szerinte (Somostető és Víkendtelep) büszkék lehetnek. Megjegyezte, a tavaly kiválóan megszervezett duatlon Eb nélkül nem kapták volna meg az idei rendezvény lebonyolítását. Amza Mărgărit, a Sportlife sportesz-közbiztosító cég képviseletében úgy fogalmazott,
a rangos kontinensviadal megszervezése nagy felelősséggel jár, hiszen a triatlon legfontosabb sportolói érkeznek Marosvásárhelyre, és bíznak benne, hogy az előző évekhez hasonlóan ismét pozitív visszajelzéseket kapnak.
Az Európai Triatlonszövetség küldöttje, Paul Groves a város infrastrukturális fejlesztéseit, az elmúlt évek pozitív tapasztalatait és a kiváló szervezést emelte ki, amelyek elmondása szerint döntően hozzájárultak ahhoz, hogy Marosvásárhely a két évvel ezelőtti Balkán- és a tavalyi, nagy sikernek örvendő duatlon Európa-bajnokság után az idei rendezvénynek is otthont adjon.
Ugyanakkor dicsérettel illette a Klosz Péter által irányított hazai sportági szövetséget, amelynek tevékenysége nemzetközi szinten példaértékűnek számít, továbbá azt is hatékonyan sikerült megoldania, hogy a marosvásárhelyi repülőtér problémái miatt Kolozsvárról szállítást biztosítson az Eb-re érkező külföldi sportolók számára.
Az Európa-bajnokság első két napján a duatlon versenyszámait (kerékpározás és futás) rendezik a Somostetőn, csütörtökön az amatőrök, serdülők és mozgássérültek, illetve pénteken az elit és az ifjúsági, U23-as kategóriában. Szombaton és vasárnap a triatloné lesz a főszerep a fenti felosztás szerint, az úszóversenyeket a Víkendtelepen tartják (naponta 9 óra körül kezdődnek). Három további megmérettetést is tartanak, főleg az amatőrök számára: csütörtökön este futásra (21 óra, Somostető), szombaton este úszásra (21, Víkendtelep), vasárnap reggel a Szász Albert Emlékversenyre (8.30, Somostető) várják a sportolókat.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!