Hirdetés

Marosvásárhely a duatlon fővárosává nőtte ki magát

Több kategóriában avatnak kontinensbajnokokat Marosvásárhely központjában
Fotó: Facebook/Transylvania 2021 Duathlon European Championships

2021. július 01., 18:17

A Master Ski&Bike Sportklub és a Román Triatlon Szövetség szervezésében ezen a hétvégén zajlik Marosvásárhelyen és környékén a duatlon Európa-bajnokság. A nagyszabású sportesemény megszervezése komoly munkát igényel, az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva a helyi szervezők idén is készek megfelelni az elvárásoknak.

2021. július 01., 18:17

A rangos és népszerű megmérettetést tavaly nyáron kellett volna megrendezni, de kétszer is elhalasztották, majd a járványhelyzet kedvezőtlen romániai alakulására hivatkozva az európai szövetség végül törölte az eseményt. A szervezők azonban már akkor közölték, hogy idén normális körülmények között mindenképpen szeretnék megtartani a versenyeket.

Hirdetés

A rendezvényt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere megemlékezett a 2019-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Klosz Péterről, a Román Triatlon Szövetség korábbi elnökéről, akinek megköszönte a nagyszerű munkáját, és hangoztatta, kötelességük, hogy tovább vigyék az általa hátrahagyott örökséget.

Mint mondta, a duatlon Eb-re több mint 600 sportoló érkezik Marosvásárhelyre családjaikkal és barátaikkal, ezáltal a városban működő vendégfogadó egységek jelentős bevételre tehetnek szert. „A nagyszabású rendezvénnyel sokan megismerik és felfedezik Marosvásárhelyt és Maros megyét, hiszen a versenyeket követni lehet az európai közösségi médiában is” – mutatott rá Soós Zoltán.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke kiemelte, hogy a versenysorozat egyik központi helyszíne a Csergedi-tetőn kialakított Transilvania Motor Ring versenypálya lesz, ahol ezáltal nemcsak autó- és motorversenyeket lehet tartani, hanem futó-, vagy kerékpárversenyeknek is otthont adhat. Hangoztatta, a múltban is azok voltak és a jövőben is partnerek szeretnének lenni a hasonló kiemelt sportesemények támogatásában, hiszen ezek idegenforgalmi szempontból rendkívül fontosak a megyének.

A megyei tanácsnak ugyanis az is a szerepe, hogy külföldi sportolókat vonzzon a megyébe, akik megismerkedhetnek a kulturális és turisztikai értékekkel.

Renato Bertrandi, az Európai Triatlon Szövetség olasz elnöke méltatta a helyi szervezőket, illetve Klosz Péter eredményes munkáját, kiemelve, hogy testvére, Klosz Viktor irányításával folytatni tudták az elkezdett tevékenységet. Emlékeztetett a két évvel ezelőtt Marosvásárhelyen megrendezett multisport Európa-bajnokságra, miszerint annak a nagyszabású rendezvénynek nem volt könnyű a megszervezése, de a helyi rendezők kiválóan helytálltak és teljesen megfeleltek az elvárásoknak, sok pozitív visszajelzést kaptak, ezáltal Marosvásárhely a triatlon és duatlonsport egyik fővárosának tekinthető.

Nagyszerű munkát végeznek a Román Triatlon Szövetségnél, amely az egyik legjobb szövetség, büszkék lehetnek az eddig szervezett versenyekre, illetve arra, hogy egy román sportoló triatlonban kijutott a tokiói olimpiára”

– mondta.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

A helyi szervezőcsapat részéről Amza Mărgărit rendezvénymenedzser örvendett annak, hogy idén megtarthatják az eseményt, amely mára fesztivállá nőtte ki magát. Mint ismertette, két duatlon Európa-bajnokságot tartanak különböző távolságokon, csütörtökön kezdődően, illetve pénteken a csergedi Transilvania Motor Ringen, szombaton és vasárnap pedig Marosvásárhely központjában zajlanak a versenyek.

Emellett az országos bajnokságot is lebonyolítják, de a helyi sportolókra is gondoltak, szombaton este a Somostetőn a Dracula Night Run nevet viselő futóversenyt tartják, a gyerekek számára kiírt Liga Trikids elnevezésű futó- és kerékpárversenyt pénteken reggel a Motor Ringen rendezik. A versenyek részletes programja, beleértve a díjátadókat is, elérhető a rendezvény honlapján.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Györgydeák Apor: mindig éhes vagyok a sikerre

A múlt hétvégi monacói tornán megszerezte pályafutása 100. tornagyőzelmét Györgydeák Apor. A négyszeres világbajnok székelyföldi teqballos elmondása szerint ez a mérföldkő még nagyobb önbizalmat adott neki, és motiválja arra, hogy tovább fejlődjön.

Pályán a nagyágyúk, európai párharcok a focivébén – a csütörtöki sportműsor

Két európai rangadóval folytatódik csütörtök este és péntek hajnalban a 2026-os focivébé. Pályára lép az egyik legnagyobb favoritnak tartott spanyol válogatott, míg a Cristiano Ronaldo vezette Portugália Horvátország ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

Balkán Kupa-ezüstöt nyert a csíkszeredai tekvandós

Kiemelkedően szerepelt a szerbiai Zrenjaninban rendezett WT-taekwondó Balkán Kupán és Balkán-bajnokságon a Csíki Titánok sportolója. Dombi Patrik ezüstérmet szerzett, majd hajszállal maradt le egy újabb dobogós helyezésről.

Wimbledoni tenisztorna, kiesési szakasz a focivébén – a szerdai sportműsor

Pályán az angolok, a belgák és az amerikaiak is, újabb három együttes jut a legjobb tizenhat közé a labdarúgó-világbajnokságon. A tenisztorna második fordulójának meccseit játsszák a füves pályán.

Újabb világkupa-bronzérmet szerzett a sepsiszentgyörgyi kerékpáros

Dobogós helyezéssel folytatta szereplését a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozatban a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede. Az Európa-bajnok kerékpáros a lengyelországi Gdyniában rendezett versenyen bronzérmet szerzett.

Alcsíki sikerek a karácsonkői díjugrató versenyeken

Több dobogós helyezéssel és bajnoki döntőre feljogosító minősítéssel zárták a karácsonkői díjugrató versenyeket a Kotormányi Kavalliera Sport Klub sportolói, akik két egymást követő megmérettetésen is eredményesen szerepeltek.

Jönnek a franciák és a norvégok – kedden a tévében

A férfi és női egyes mérkőzéseivel folytatódik az angol nyílt teniszbajnokság, este pedig újabb meccsek következnek a focivébén, pályára lépnek a norvégok és a házigazda mexikóiak, míg a franciák a svédekkel csatáznak.

Halmozta az érmeket, két különdíjat is szerzett a Godako a magyarországi viadalon

Ismét kiemelkedő eredményekkel tért haza az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub egy rangos versenyről. Az Igalban megrendezett Dunántúli Regionális Bajnokságról öt arany-, öt ezüst- és három bronzérmet hoztak, emellett egy ötödik helyezést is elértek.

Hőségben is remekeltek az udvarhelyi triatlonosok

Kiváló eredményekkel térhetett haza az Udvarhelyi Triatlon Club a Bözödi-tónál megrendezett Transylvania Triathlon Festivalról, a fiatal sportolók több korosztályos dobogós helyezést is begyűjtöttek.

Visszavágott a szerb-lengyel kettősnek a Góbék párosa

Mindhárom kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak a Góbék Teqball Team versenyzői a Monacóban rendezett hétvégi nemzetközi tornán, ahol folytatták az idei kiemelkedő szereplésüket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!