Kiemelten fontos mérkőzést játszott a marosvásárhelyi együttes az „oltyán fővárosban”, ugyanis a bajnokság jelenlegi állása szerint vendéglátójával az utolsó rájátszást érő helyért vannak versenyben.
A Maros KK önbizalommal várta a találkozót, miután néhány nappal korábban otthon felülmúlta a favoritnak számító Galaci Phoenixet.
Jól is kezdtek a vásárhelyiek, így az elején úgy tűnt, komoly esélyük van a győzelemre. Az első negyed közepén viszont Jonathan Person lesérült, miután ellenfele lábára esett, és kificamodott a bokája. A svéd irányító ezután már nem tért vissza a pályára, és egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi időt kell kihagynia.
Hiányában a Maros KK továbbra is kisebb előnyben játszott, de éppen szünet előtt két pontos hátrányba került.
Aztán a második félidőt gyengén, 2–14-es sorozattal kezdték a vendégek, akik azonban az egyetlen pályán levő idegenlégiós, a másik svéd Dino Pita triplájával feljöttek öt pontra. Az utolsó negyed közepéig még valamelyest tartotta magát a Maros KK, de ezután elfáradt a csapat, a korábban Marosvásárhelyen játszó Goran Martinic által vezényelt hazaiak pedig a végéig elhúztak, és 15 pontos különbséggel nyertek.
A Person elvesztése miatti megváltozott körülmények ellenére a Maros KK tisztesen helytállt Craiován, és sokáig meccsben maradt a hat külföldivel felálló hazaiakkal szemben.
A vásárhelyieknél a csapatkapitány, Sánta Szabolcs dupla-duplával zárt, 18 pontot és 11 lepattanót szerzett, a legjobb dobó ismét Dino Pita volt 19 ponttal, továbbá a keret minden – többségében saját nevelésű – játékosa pályára lépett.
A rájátszásba jutásért közvetlen ellenféltől elszenvedett vereséggel a Maros KK visszaesett a 9. helyre a tabellán, Craiova csapata ugyanis visszaelőzte.
A két együttes azonos mérleggel, öt győzelemmel és hat vereséggel rendelkezik, az egymás elleni eredmények pedig az oltyánoknak kedveznek. Szászgáspár Barnabás csapata számára kemény hazai összecsapás következik, január 15-én, hétfőn 18 órától az egyértelmű esélyes Bukaresti Steauát fogadja.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 13. forduló, Craiova, 1000 néző:
SCMU Craiova–Marosvásárhelyi Maros KK 84–69 (20–25, 18–11, 22–17, 24–16)
SCMU: Martinic 22 (3x3), Aleksandrov 17 (2x3), Samuels 13, Siriscevic 11, Orbeanu 6 (1x3), Kikos 6 (1), Paasoja 5 (1), Vîrnă 2, Berceanu, Novak, Cioi. Edző: Dan Ioan.
Maros KK: Pita 19 (2x3), Sánta 18, Stăncuț 12 (2x3), Steff 7 (1x3), Engi 6 (2x3), Person 3, Borșa 2, Kilyén 2, Ilicov, Gîrbea. Edző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Alin Faur (Temesvár), Șerban Rașoga (Ploiești), Costin Bogdănescu (Bukarest).
További eredmények a 13. fordulóból:
Kolozsvári U-BT–Temesvári Timba 97–80 (21–18, 29–22, 23–12, 24–28)
Temesvári BC–BCM U Pitești 74–81 (18–18, 15–20, 13–16, 28–27)
Nagyváradi CSM–Bukaresti Dinamo – hétfő, 18 óra (Digi Sport 4)
Bukaresti Steaua–Nagyszebeni CSU – hétfő, 20 óra (Digi Sport 4)
Jászvásári Poli–Galaci Phoenix – február 18., 19 óra.
Ranglista:
1. Kolozsvár 26 pont (12 győzelem/2 vereség)
2. Temesvár 22 (9/4)
3. Nagyszeben 21 (9/3)
4. Pitești 21 (8/5)
5. Steaua 20 (8/4)
6. Nagyvárad 19 (7/5)
7. Galac 17 (6/5)
8. Craiova 16 (5/6)
9. Maros KK 16 (5/6)
10. Timba 14 (2/11)
11. Jászvásár 11 (1/9)
12. Dinamo 12 (0/12).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!