Hirdetés

Maros KK: vereség az első szebeni meccsen

A Tigrisek elrontott harmadik negyede a mérkőzésbe került
Fotó: Facebook/CSU Sibiu

2017. április 13., 09:29

Vereséggel kezdte a bajnokság rájátszásának negyeddöntőjét a Marosvásárhelyi Maros KK, a Nagyszebeni CSU elleni párharc első idegenbeli mérkőzésén hátrányban játszva, rendkívül gyenge harmadik negyedbeli teljesítményével tíz ponttal alulmaradt.

2017. április 13., 09:29

Sokkal lendületesebben kezdte a szerdai összecsapást a hazai együttes, amely az elején gyorsan végigvitt támadásaival nyolc ponttal elhúzott. Ezután azonban összeszedték magukat a vásárhelyiek, és Martinics kosaraival tartották a lépést, így az első negyed végére csak minimális volt a hátrányuk.

A folytatásban ismét a CSU játszott eredményesebben, előnye viszont nem tartott sokáig, mivel a vendégek ellentámadásból szerzett pontokkal hamar felzárkóztak. Szünetig felváltva vezettek a csapatok, majd Reed kosaraival a Maros KK hárompontos előnnyel vonult az öltözőbe.

•  Fotó: Facebook/CSU Sibiu Galéria

Fotó: Facebook/CSU Sibiu

Hirdetés

Térfélcserét követően ugyancsak a szebeniek kezdtek erőteljesebben, és 14–0-s sorozatukkal fölényes vezetésre tettek szert. Támadásban egyáltalán semmi nem működött a Maros KK-nál, ezt jól mutatja, hogy a harmadik játékrész folyamán egyetlen pontot sem szereztek akcióból, csupán hatot büntetődobásokból.

Szenzációs periódust zártak viszont a hatékonyan játszó hazaiak, akik ezzel nagymértékben eldöntötték a mérkőzést. Az utolsó tíz percben már esélytelenek voltak a nagy hátrányban játszó Maros KK játékosai, akik közül Kalve ötödik szabálytalansága miatt kipontozódott. Magabiztos vezetése tudatában a CSU nem erőltette a játékot, a vásárhelyiek pedig csak csökkenteni tudtak a különbségen.

•  Fotó: Facebook/CSU Sibiu Galéria

Fotó: Facebook/CSU Sibiu

Győzelmével a Nagyszebeni CSU előnybe került az egyik fél három nyert meccséig tartó párharcban. A második mérkőzést pénteken 18 órától szintén Nagyszebenben rendezik, majd a párharc Marosvásárhelyen folytatódik jövő héten csütörtökön a harmadik, és szükség esetén a negyedik (szombat) találkozóval.

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, rájátszás, negyeddöntő, Transilvania Sportcsarnok, 1800 néző:
Nagyszebeni CSU–Marosvásárhelyi Maros KK 76–66 (20–18, 20–25, 25–6, 11–17)
CSU: Hardy 18 (2), B. Popescu 15, Paliciuc 11 (2), Cooper 11, Mijajlovic 10 (3), Lalovic 4 (1), Davis 4, Dragoste 3 (1). Vezetőedző: Dan Fleșeriu
Maros KK: Martinic 13 (1), Kalve 12 (2), Markovic 12 (3), Reed 12, Sánta 6, Andrei 3, Lázár 4, Borșa 2, D. Popescu 2. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás
Vezették: Laurențiu Grigoraș (Buzău), Mircea Șerban (Pitești), Bertalan István (Kolozsvár).

További párharcok a negyeddöntőből:
Kolozsvári U-BT–SCM U Craiova 100–74 (29–17, 22–23, 27–18, 22–16) és 104–78 (26–22, 29–20, 27–17, 22–19), összesítésben 2–0-ra vezet a Kolozsvári U-BT.
Nagyváradi CSM–Temesvári BC 74–66 (14–18, 18–16, 20–20, 22–12), a második mérkőzést tegnap lapzártánk után játszották.
Bukaresti Steaua–BCM U Pitești 84–61 (27–18, 14–12, 24–16, 19–15), a második mérkőzést tegnap lapzártánk után játszották.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!