Hirdetés

Maros KK: vége a párharcnak és a szezonnak

Fölényben játszottak a hazaiak, míg a vásárhelyi játékosok jó kezdés után végig futottak az eredmény után
Fotó: Facebook/CSU Sibiu

2017. április 26., 13:11

Korán véget ért a szezon a tavalyi ezüstérmes Marosvásárhelyi Maros KK számára, miután kedden este idegenben elveszítette a Nemzeti Liga negyeddöntőjének ötödik összecsapását a Nagyszebeni CSU-val szemben, így búcsúzott a további küzdelmektől.

2017. április 26., 13:11

Akárcsak a párharc előző négy mérkőzése, a továbbjutó kilétét eldöntő összecsapás is szoros játékkal kezdődött, az elején a telt házas Transilvania Sportcsarnokban látszott a nyomás mindkét csapaton. A nyitónegyed közepétől a Maros KK átvette a vezetést, és négy ponttal elhúzott, azonban a folytatásban visszaesett a teljesítménye, sokat rontott, a hazaiak pedig fordítottak, és eredményes játékukkal szünetig ötpontos előnyre tettek szert.

Végig hátrányban játszottak

Hirdetés

Térfélcsere után tovább nőtt a különbség, de a vásárhelyiek a messze legeredményesebb Goran Martinics – aki vitte a hátán a csapatot – játékával hat pontra felzárkóztak. Az utolsó negyed elején mindkét oldalon sok volt a hiba, aztán

a meccs végére a hátrányban játszó Maros KK teljesen szétesett.

Hazai oldalon Igor Mijajlovics hatékony távoli dobásaival végleg eldöntötte a mérkőzést, Nagyszeben tizennégy ponttal magabiztosan győzött és megnyerte a párharcot.

Szászgáspár: erőnlétileg szétesett a csapat

A kieséssel felérő vereséget követően a Maros KK vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás úgy nyilatkozott, hogy mivel csapata több sérülttel játszott (Markovics, Dapa, Lázár), erőnlétileg szétesett, így nem bírt lépést tartani a hazaiakkal, akik erősebbek voltak, és megérdemelték a győzelmet. Szerinte tovább nehezítette a dolgukat az, hogy a mérkőzés elején sok szabálytalanságot követtek el, a cserepadról érkező játékosoknak pedig nem sikerült kellően segíteniük a csapatot.

•  Fotó: Facebook/CSU Sibiu Galéria

Fotó: Facebook/CSU Sibiu

„Számunkra nagyon nehéz szezon fejeződött be, amelyben rengeteg problémával küszködtünk, de esetenként megmutattuk, hogy képesek vagyunk magas szinten játszani, és remélem, a jövőben folytatódik a minőségi kosárlabda Marosvásárhelyen” – összegzett Szászgáspár Barnabás.

Lázár: nem volt rossz szezon

A Maros KK négy év elteltével, amelyben három vesztes bajnoki döntőt és egy elődöntőt játszott, idén már a legjobb nyolc között búcsúzott. A korai kiesés ellenére a csapatkapitány, Lázár László úgy véli, nem lehet azt mondani, hogy teljesen rossz szezont zártak, hiszen az anyagi gondok, a sérülések és a távozó, illetve érkező játékosok ellenére a bajnoki rájátszás mellett a Román Kupában döntőt játszottak, amelyben közel voltak a győzelemhez.

Jövő héten kezdődnek az elődöntők

A párharc győztese, a Nagyszebeni CSU 2009 óta először jutott be újra a bajnokság elődöntőjébe, ahol a Bukaresti Steaua lesz az ellenfele, míg a másik ágon a Kolozsvári U-BT a címvédő Nagyváradi VSK-val találkozik. A párharcok első két mérkőzését jövő héten május 1. és 4. között rendezik.

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, rájátszás, negyeddöntő, 5. mérkőzés, Transilvania Sportcsarnok, 1800 néző:
Nagyszebeni CSU–Marosvásárhelyi Maros KK 82–68 (19–23, 23–14, 22–21, 18–10).
CSU: Mijajlovics 23 (5x3), Davis 17 (1x3), Cooper 15, B. Popescu 12, Hardy 10, Lalovics 3 (1x3), Paliciuc 2, Dragoste. Edző: Dan Fleșeriu.
Maros KK: Martinics 25 (5x3), Lázár 11, Kalve 9 (1x3), Sánta 9, Reed 7, Markovics 5 (1x3), Dapa 2, Andrei, Borșa. Edző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Laurențiu Grigoraș (Buzău), Bogdan Podar (Kolozsvár), Dragoș Nicolae (Bukarest).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!