Hirdetés

Maratoni megmérettetésen vettek részt az udvarhelyi asztaliteniszezők

Kemény mezőnyben küzdöttek az udvarhelyi asztaliteniszezők
Fotó: Facebook/ISK-FSK – Viorica Girlea

2018. március 22., 10:07

Az ország legrangosabb ifjúsági asztalitenisztornáját rendezték meg múlt héten Besztercén. A néhai Gheorghe Bozga sikeredző nevét viselő, négynapos nemzetközi versenyen részt vett a székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub csapata is.

2018. március 22., 10:07

A legjobb román pingpongozók mellett Olaszországból, Fehéroroszországból, Szlovákiából, Magyarországról, Ukrajnából, Moldáviából, Szerbiából, Montenegróból és Izraelből is érkeztek sportolók, az összlétszám közel háromszáz fő volt.

Az ifjúsági 1-esek csapatversenyében a Tamás Szabolcs–Sánduly Levente, illetve a Balázs Csaba–Medvés Antal duó az első nap hullámzó játékot mutatott. Tamásék kikaptak a házigazdáktól és egy magyar csapattól, így nem jutottak a legjobb nyolc közé. A Balázs–Medvés páros Câmpulung, Craiova és Buzău ellen is fejet hajtott, így ők sem kerültek fel a főtáblára.

•  Fotó: Facebook/ISK-FSK – Viorica Girlea Galéria

Fotó: Facebook/ISK-FSK – Viorica Girlea

Az ifjúsági 2-es korosztályban a Vetésy Norbert–Geréb Attila páros sikerrel vette az első akadályt, a főtáblán egy szerb csapatot búcsúztatva a legjobb tizenhatig jutott, ahol egy ukrán duó magabiztos játékkal állította meg. A Káló Norbert–Mózes Botond kettős nagyon nehéz csoportban kezdett, nem tudott meglepetést okozni, így a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket.

A legkisebb korosztályban a Bándi Tamás–Köllő Ábel páros sikeresen túljutott a selejtezőkön, a főtábla első fordulójában pedig egy besztercei duót győzött le.

A fiúk a legjobb nyolc között a későbbi bajnok Ukrajna ellen végig jól játszottak, de nem volt szerencséjük, így meg kellett elégedniük az ötödik hellyel.

Az egyéni versenyszámokban az ifjúsági 1-esek között Tamás Szabolcs magabiztosan nyerte meg csoportját, a verseny egyik favoritja, a besztercei Nemanciuc ellen is 3–0-ra győzött.

•  Fotó: Facebook/ISK-FSK – Viorica Girlea Galéria

Fotó: Facebook/ISK-FSK – Viorica Girlea

Sánduly Levente nagyszerű játékkal verte a kolozsvári Hurloit, a későbbi bajnok Tomicătól viszont kikapott. Mivel Hurloi legyőzte Tomicăt, a rosszabb szettarány miatt Sánduly nem jutott főtáblára. Hiába játszott jól Balázs Csaba is, ez a magyar és buzăui ellenfeleivel szemben nem volt elég a továbbjutáshoz.

A főtábla első fordulójában Tamás Szabolcs 3–1-es győzelmet aratott marosvásárhelyi ellenfelével szemben, az éremért folytatott harcban a câmpulungi Tomică jobbnak bizonyult, így az ISK játékosa az ötödik helyen zárta a versenyt.

Nem jött össze a jó játék az egyéni versenyben az ifjúsági 2-eseknek, egyikük sem jutott főtáblára. Az ifjúsági 3-asok között viszont Bándi és Köllő továbbra is jól játszott, mindketten magabiztosan jutottak tovább. Az első fordulóban Köllő számára nem kedvezett a sorsolás, a későbbi bajnok Szilágyi ellen csak a tisztes helytállásra futotta tőle.

Bándi magabiztosan győzte le ukrán ellenfelét, a legjobb tizenhat között viszont ő is botlott, kiélezett mérkőzésen a korosztály bajnoka, Oprea győzedelmeskedett.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!