Hirdetés

Már régóta nem teljesítettek ennyire jól a fiatal marosvásárhelyi asztaliteniszezők

A Marosvásárhelyi ISK megnyerte a csapatversenyt a lányok mezőnyében
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Tenis de Masa

Kiemelkedő eredményeket értek el a Marosvásárhelyi ISK sportolói a nagy hagyománnyal rendelkező országos asztalitenisz-viadalon. A legjobbnak bizonyultak a lányok mezőnyében: csapatversenyben aranyérmet, egyéniben első és második helyet szereztek.

Az Ezüst Ütő nevet viselő rangos megmérettetés története 1970-re nyúlik vissza, abban az évben rendezték az első kiadást. Idén Buzău volt a hétvégi torna házigazdája, ahol több mint 200 fiatal asztaliteniszező gyűlt össze. A mérkőzéseken 10 évesek és kisebbek játszottak, nekik ez volt az első jelentős országos szintű versenyük.

A lányok mezőnyében a Marosvásárhelyi ISK teljesített a legjobban.

Hirdetés

Az Ungvári Kriszta, Nagy Dóra, Stoica Mara és Fehér Tamara összeállítású csapat megszerezte az első helyet, megelőzve a dobogón a második Zilahi VSK-t és a harmadik LPS Slatinát.

A vásárhelyi versenyzők egyéniben is nagyot alkottak, Nagy Dóra megnyerte az aranyérmet, a döntőben csapattársát, Ungvári Krisztát győzte le, aki így ezüstöt szerzett.

A három éremnek köszönhetően a Marosvásárhelyi ISK összesítésben a második helyen végzett a Bukaresti Dinamo mögött.

„Már régóta nem teljesítettünk ennyire jól, a csapatverseny megnyerése után a két sportolónk egymás ellen játszotta a döntőt.

Nagyon elégedett vagyok, ennél többet nem is kérhettem volna a lányoktól, nagyon szép teljesítményt vittek véghez.

Nagyon közel álltunk ahhoz, hogy elhozzuk a trófeát, amit egy évig a győztes klub magánál tarthat” – fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Ungvári Imola, a Marosvásárhelyi ISK edzője.

Nagy Dóra a dobogó legtetején •  Fotó: Facebook/Federatia Romana de Tenis de Masa Galéria

Nagy Dóra a dobogó legtetején
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Tenis de Masa

Hozzátette, hogy az U13-as korosztályban két héttel ezelőtt ugyanezekkel a játékosokkal, habár nem sikerült dobogóra állniuk, de az élmezőnyben zártak. Egyéniben Ungvári Kriszta a kilencedik helyen végzett, csapatban pedig mind a lányok, mind a fiúk szintén a kilencedikek lettek.

Ezek is szép eredmények, figyelembe véve, hogy nagy létszámú mezőnyben kellett helyt álljanak náluk idősebb versenyzőkkel szemben”

– mutatott rá a szakvezető.

Ungvári Imola ismertette, a nyári időszakban Ungvári Kriszta további két kiemelt versenyen szerepelhet. A napokban kiderül, hogy indulhat vagy nem a női U13-as korosztály legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét felvonultató július eleji megmérettetésen (Top 16), jelenleg pedig a szövetség jóváhagyására várnak, hogy augusztusban részt vehessen az U11-es kategória számára kiírt Euro Mini Champ's elnevezésű rangos nemzetközi viadalon, amelyet a franciaországi Strasbourgban rendeznek.

A Marosvásárhelyi ISK asztalitenisz szakosztályánál két korcsoportban zajlik a felkészülés, a kezdők és a haladók délutánonként egy-egy edzésen vesznek részt. Ungvári Imola megjegyezte, már 6 éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel, hogy mire elindulnak az országos vetélkedőkön, fel tudják venni a versenyt az idősebb ellenfeleikkel.

Közel volt a dobogóhoz a Székelyudvarhelyi ISK

A fiúk mezőnyében ott volt a Székelyudvarhelyi ISK együttese. A György Szilárd és Sánduly Levente által irányított gárda közel állt, hogy odaérjen a dobogóra, végül a negyeddöntőben 3–2-re kapott ki Medgyestől, a helyosztókon az ötödik pozíciót csípték el.

A Székelyudvarhelyi ISK csapata a hétvégi versenyen •  Fotó: Székelyudvarhelyi ISK Galéria

A Székelyudvarhelyi ISK csapata a hétvégi versenyen
Fotó: Székelyudvarhelyi ISK

Az egyéni megmérettetésen három székelyudvarhelyi végzett a top 16-ban: Bán Zalán a 6., Miklós Sándor a 10., míg György Hunor a 12. lett.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

Visszatér a képernyőre a Sepsi OSK, nézhetjük az ASA mérkőzését is

Megismertük a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulós menetrendjét, és az is kiderült, mely találkozókat közvetítik élőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA mérkőzése ismét képernyőre kerül.

Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

`
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Sorsdöntő meccset játszik a magyar fociválogatott, a vb-cím a tét a teniszezőknél – a vasárnapi sportműsor

A Puskás Arénában a Írországgal csap össze a magyar válogatott a vb-selejtezőn. A tenisz ATP-világbajnokság döntőjében farkasszemet néz Carlos Alcaraz és Jannik Sinner. Színes a sportfelhozatal.

Az összes meccset kijátszotta a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a spanyolok elleni csatában

A végletekig kiélezett, az utolsó párharcban eldőlt összecsapást játszott saját közönsége előtt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az asztalitenisz Európa Kupában.

Bosnyák–román csata a továbbjutásért – szombaton a tévében

A tenisz ATP-világbajnokságon az elődöntők következnek, a gyorsaságimotoros-vébé Valenciában folytatódik, este pedig a labdarúgó válogatottaké a főszerep a vébéselejtezők utolsóelőtti fordulójában, Románia ki-ki meccset játszik Bosznia-Hercegovinában.

Hazai környezetben hangolnak a világbajnokságra a székelyföldi teqballosok

Újabb fontos állomáshoz érkezik a székelyföldi teqballosok felkészülése: szombaton és vasárnap Szentegyháza ad otthont a Góbék Teqball Tournament harmadik kiírásának, amely egyben a székelyudvarhelyi világbajnokság előtti utolsó komoly erőfelmérő is lesz.

Toró Ákos bombaformában várja a Hargita Fight Night harmadik kiadását

A Hargita Fight Night harmadik kiadására készülő Toró Ákos újra ringbe lép Székelyudvarhelyen. A közönségkedvenc ketrecharcos dinamikusabb edzésekről, mentális felkészülésről és a győzelem iránti vágyáról beszélt a Székely Sportnak.

Folytatódnak az ATP-döntők és a vb-selejtezők – pénteki sportműsor

Javában zajlanak Torinóban a férfi teniszezők ATP-döntői, a pénteki játéknapon újra egyéni és páros mérkőzéseket is lehet követni, valamint a labdarúgó világbajnoki selejetezősorozatban két nagyágyú, Németország és Hollandia is pályára lép.

Székely dzsúdósok a párizsi tatamin

Minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze a veterán cselgáncs-világbajnokságon, Párizsban, ahol Székelyföldet Sinka Szabolcs, Szombati Attila és Siklódi József képviselte, magyar, illetve román válogatott színekben.

Örményország–Magyarország és a többiek – csütörtökön a tévében

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Örményországban játszik kulcsfontosságú vb-selejtezőt, pályára lépnek még a franciák, az angolok és a portugálok is. Folytatódik az ATP-világbajnokság, a kézi BL-ben idegenben játszik a Dinamo.

Eb-selejtezőt játszik a korosztályos válogatott, változatos kínálat – a szerdai sportműsor

Bulgária ellen bizonyíthat az U19-es magyar labdarúgó-válogatott, miközben Torinóban folytatódnak az ATP-tornák küzdelmei. A kínálatban vízilabda, kosárlabda és kézilabda is helyet kap.

Kézdivásárhelyi sikerek az U23-as országos földharcbajnokságon

Három székelyföldi cselgáncsozó lépett tatamira Kolozsváron, az U23-as korosztály földharc (ne waza) országos bajnokságán. A kézdivásárhelyiek dobogóra álltak, míg a csíkszeredai versenyző az élmezőnyben zárt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!