Még sok forduló van hátra, de már eldőlt, a ranglistát toronymagasan vezető Szárhegyi Bástya együttesét már senki nem tudja beérni, így ők már bajnoknak mondhatják magukat. Egyedüli tét számukra a hátralévő mérkőzéseiken, hogy meg tudják-e őrizni a veretlenségüket.
Eddig ugyanis a 16 lezajlott fordulóban 15 győzelem és egy döntetlen a mérlegük. A Bástya különben alaposan megküzdött az utolsó mérkőzésein a győzelmekért, mindhárom alkalommal egyetlen játszma döntött, a Csomafalvi Délhegy, a Salamási Demarco és a Maroshévízi PC2016 ellen is 6–4-re nyertek.
Ha a szárhegyiek már nem is beérhetők, a két másik dobogós helyért még nagy a tolongás, a második és harmadik helyen egyaránt 31 ponttal áll a Demarco és a Ditrói Old Boys, majd két 30 pontos következik, azaz a PC2016 és az Újfalvi Katorzsa.
De még a jelenlegi 6. helyezett Szentmiklósi Tic Tac Boys is közel van a dobogósokhoz a 28 pontjával. Megjegyzendő, hogy a ditróiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, elmaradt párharcukat be kell még pótolják a Csomafalvi Délheggyel. Ennek eredménye is befolyásolhatja a sorrendet.
A legutóbbi eredmények:
Gyergyószentmiklósi Tic Tac Boys–Csomafalvi Délhegy Junior 4–6
Ditrói Old Boys–Gyergyószentmiklósi Zolitop 7–3
Újfalvi Katorzsa–Újfalvi Katorzsa Junior 9–1
Szárhegyi Bástya–Csomafalvi Délhegy 6–4
Salamási Demarco–Maroshévízi PC2016 5–5
Délhegy Junior–Old Boys 2–8
Zolitop–Katorzsa 1–9
Délhegy–Tic Tac Boys 6–4
Demarco–Bástya 4–6
Katorzsa Junior–PC2016 1–9
Katorzsa–Délhegy Junior 8–2
Katorzsa Junior–Zolitop 8–2
Tic Tac Boys–Demarco 4–6
Bástya–PC2016 6–4.
Az Old Boys–Délhegy meccset elhalasztották.
A rangsor 16 forduló után:
1. Bástya 46 pont
2. Demarco 31
3. Old Boys 31
4. PC2016 30
5. Katorzsa 30
6. Tic Tac Boys 28
7. Délhegy 20
8. Délhegy Junior 9
9. Zolitop 3
10. Katorzsa Junior 3.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!