Hirdetés

Már az első félidőben tízzel vezetett az SZKC

Inkább hasonlított edzőmeccsre, mint igazi bajnokira. Nagyon simán győzött a KC
Fotó: Pál Árpád

2017. november 23., 20:48

Úgy tűnik, kiheverte temesvári vereségét a Székelyudvarhelyi KC, hiszen csütörtökön este nagyon sima győzelmet aratott a férfi kézilabda Bölények Ligája 12. fordulójában, 39–20-ra verte a Jászvásári Polit.

2017. november 23., 20:48

Közel telt ház előtt csapott össze a két együttes, a hazaiak keretéből Marius Szőke hiányzott. A KC új, sötétzöld mezben játszott, Dragan Djukic pedig a Da Rosa – Baranau, Ghiță, Tálas, Balázs, Szadovij, Csog felállást küldte pályára, ez a sor végigjátszotta a félidőt.

Az elején potyogtak a gólok, a kezdőként szerepet kapott Csog elemében volt, az első öt percben háromszor zörrentette meg a jászvásári hálót, így edzőjüknek, Florin Spiridonnak 8–4-es állásnál időt kellett kérnie.

Hirdetés

A folytatásban is jól játszott a KC, Buzogány büntetőt védett, majd Baranau is begyújtotta rakétáit, így simán növelte előnyét a házigazda (22. perc: 15–7).

Ezután sem változott a játék képe, Da Rosát alig lehetett legyőzni, Tálas is berámolt öt gólt, így a KC 21–11-es állásnál mehetett pihenőre. A nézők természetesen rászámoltak az ellenfélre. 

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A második félidőt a Buzogány – Mihalcea, Kuzmanoszki, Vilovszki, Fekete, Dragas, Kovacevic felállásban játszotta a KC, pályára lépett még Szaldacenka és Krivokapic is. Jászvásár nem volt komoly ellenfél, a különbség pedig folyamatosan nőtt, a 43. percben 30–16 volt az állás.

Kissé lelassult a gólgyártás, az 52. percben pedig 34–18 volt az állás, Szaldacenka kivédett két büntetőt. A mérkőzésen betalált a KC összes mezőnyjátékosa, a hajrában vezetett hússzal is, a végeredmény 39–20 lett.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Az odavágók utolsó fordulója következik, a KC jövő vasárnap 16.30-tól a Bukaresti Dinamo vendége lesz.

A címvédő továbbra is gödörben van, ezúttal a Tordai Potaissa otthonában maradt alul egy góllal. A Konstancai Dél-Dobrudzsa KC idegenben legyőzte a HC Vasluit, a meccs pikantériáját az adta, hogy a tengerpartiak jelenlegi edzője, Sandu Iacob pár héttel korábban a moldvai együttestől érkezett.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Amúgy kettészakadt a mezőny, a 8. Bukaresti CSM és a 9. Nagybánya között már hat pont a különbség.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 12. forduló:
Székelyudvarhelyi KC–Jászvásári CS Poli 39–20 (21–11),
gólszerzők: Tálas 6, Baranau 5, Ghiță, Csog 4–4, Balázs, Vilovszki, Szadovij, Kovacevic 3–3, Fekete, Mihalcea, Kuzmanoszki 2–2, Dragas, Krivokapic 1–1;
hétméteresek: 1/1 , illetve 5/0;
kiállítások: 8, illetve 2 perc.

További eredmények:
HC Vaslui–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 25–28 (13–17)
Tordai Potaissa–Bukaresti Dinamo 30–29 (14–12)
Bukaresti Steaua–CSM Focșani 28–23 (15–12)
Fogarasi VSK–Temesvári Poli 21–23 (9–11)
Dunărea Călărași–CSU Suceava 33–29 (19–15)
Nagybányai Minaur–Bukaresti CSM 21–28 (12–13).

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!