HIRDETÉS

Már alapozzák az új szezont

Szászgáspár reméli, hogy maradnak a játékosok, folytatni tudják a munkát
Fotó: Boda L. Gergely

2017. április 27., 15:28

Szezonzáró sajtótájékoztatót tartott csütörtökön délután a Marosvásárhelyi Maros KK vezetősége. A bajnokság rájátszásától búcsúzott csapatnál a héten véget ért idényről, illetve a következő szezon előkészítéséről beszéltek.

2017. április 27., 15:28

Béres Lóránt klubelnök, Szászgáspár Barnabás vezetőedző és Goran Martinics, a csapat második csapatkapitánya egyöntetűen hangoztatták, nagyon nehéz szezonon vannak túl, amely során rengeteg problémával küszködtek.

A folytonosságban gondolkodnak

„Minden nehézség ellenére a csapat teljesítette célkitűzéseit, hiszen a belföldi sorozatok közül a kupában döntőt játszottunk, a bajnokságban pedig bejutottunk a rájátszásba, ahol a leghosszabb párharcban az ötödik mérkőzésen vesztettünk” – közölte Béres Lóránt, aki köszönetet mondott az együttes támogatóinak, illetve szurkolóinak.

HIRDETÉS

Hangsúlyozta, a nagyszebeni vereség másnapján már elkezdték előkészíteni az új szezont, és bíznak a folytonosságban, így a jelenlegi szakmai stábbal képzelik el a csapat jövőjét. A keretről a klubelnök nem közölt konkrét információkat, csupán annyit, hogy egyelőre egyik játékos sem jelezte távozási szándékát.

Martinics tovább maradna

„Szeretnék a továbbiakban is Marosvásárhelyen maradni” – jelentette ki a Maros KK második csapatkapitánya, Goran Martinics, aki reméli, hogy a klubnál minden szempontból mihamarabb jó irányba fordulnak a dolgok. „Egyelőre nem döntöttem el, hogy maradok vagy távozom, még tárgyalnom kell a klubvezetéssel.”

Van néhány ajánlatom más csapatoktól, de számomra első számú opcióként a Maros KK szerepel

– tette hozzá az irányító.

Martinics elmondta, a számos probléma ellenére, mint minden szezonban, ebben is a végéig küzdöttek, és soha nem adták fel, így a Nagyszebeni CSU elleni negyeddöntős párharcot sem. Úgy véli, az első itthoni meccsen vesztették el a továbbjutást.

Sehol nem vallottunk szégyent

Ugyanezen a véleményen van Szászgáspár Barnabás vezetőedző is. Szerinte hazai pályán óriási esélyük volt lezárni a rendkívül küzdelmes párharcot, hiszen az ominózus, hosszabbításban elbukott összecsapáson az utolsó negyed végjátékában elég lett volna egy lepattanó is a győzelemhez, ezáltal az előnybe kerüléshez.

Sok mindenen átmentünk ebben a szezonban, de sikerült helytálltunk, és nem vallottunk szégyent

– hangsúlyozta Szászgáspár Barnabás, aki úgy érzi, dicsérettel tartozik a játékosoknak, akik minden nehézséget elviselve bebizonyították, hogy erős karakterek, pedig több alkalommal csomagjaikkal készen álltak a távozásra, és már azt hitték, felbomlik a csapat.

Martinicsék nagyot küzdöttek a negyeddöntőben, de nem tudták kiejteni a szebenieket •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Martinicsék nagyot küzdöttek a negyeddöntőben, de nem tudták kiejteni a szebenieket
Fotó: Boda L. Gergely

Szászgáspár szerint sikerült túllépniük a problémákon, összeszedték magukat, és teljesítették célkitűzésüket a három sorozatban, hiszen a bajnokság és a kupa mellett – utóbbiban közel voltak a trófea elhódításához a Kolozsvári U-BT ellen – európai kupaporondon is érdekeltek voltak, ahol túljutottak az első csoportkörön.

A vásárhelyi szakvezető bízik benne, hogy a következő idényben bárki irányítja a csapatot a kispadról, a vezetőségnek sikerül megtartani az alapjátékosokat, akikkel nyáron folytathatják a közös munkát.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Maraton másképp, futók lepték el Tusnádfürdőt (videóval)

Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.

Pályán az FK Csíkszereda és a Kolozsvári CFR, Győr–Fradi kézimeccs – a szombati sportműsor

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a Kolozsvári CFR is. A magyar női kézilabda-bajnokság aranyérmesét döntheti el a rangadó. Egy helyen, mit és hol nézünk.

Vörösszőnyeg a legjobbaknak: sportolói előtt tisztelgett Kézdivásárhely

Kézdivásárhely önkormányzata, a KSE Sportegyesület, valamint a helyi Sportiroda csütörtökön este ünnepélyes keretek között díjazta a céhes város azon sportolóit, akik nap mint nap feszegetik saját tűrőképességük határait, hogy elérjék a dobogó csúcsát.

A dobogó tetején az országos ifibajnokságon a Székelyudvarhelyi ISK asztaliteniszcsapata

Nem talált legyőzőre a székelyföldi együttes az U15-ös országos bajnokság csapatversenyében, az aranyérmet akasztották a nyakukba.

Kiesési rangadók napja – a pénteki sportműsor

Az idei szezon legfontosabb hazai mérkőzésére készül a Sepsi OSK, addig is szoríthatunk a Buzăunak, hogy minél jobb eredményt érjen el a Slobozia ellen. Folytatódik a római tenisztorna, rajtol az olasz körverseny.

Deák Zsombor profi triatlonista három földrészen kergeti az álmait

A triatlon a legnehezebb sportágak közé tartozik: egy 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km szaladásból álló Ironman verseny fizikailag hatalmas megterhelést jelent a sportolóknak. A többszörös világkupa-dobogós Deák Zsombort kérdeztük.

Tizenötödször rajtol el a Tusnád Marathon

Tizenötödik alkalommal rendezik meg szombaton a 23,2 km-es, kihívásokkal teli Tusnád Marathont, amely nemcsak futóverseny, hanem közösségi és kulturális esemény is egyben. A verseny Tusnádfürdőről rajtol, és a Szent Anna-tónál ér célba.

Nagy este az európai kupákban: jönnek az elődöntők visszavágói

Csütörtök este négy labdarúgó elődöntőt is rendeznek az európai kupákban, de szerepel még a kínálatban tenisz, női kerékpár, kézilabda Eb-selejtező és magyar futsalbajnoki is.

Fiatal harcosok a dobogón: eredményes országos bajnokságot zártak a csíki tekvandósok

Kilenc dobogós helyezéssel tértek haza a Csíki Titánok fiatal tekvandósai a múlt hétvégén Konstancán megrendezett országos tekvandóbajnokságról. Az egyesület sportolói egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

Újabb nívós teqballtornát szerveznek Székelyudvarhelyen

A tavaly novemberi sikeres rendezvény után idén újabb rangos nemzetközi tornának ad otthont Székelyudvarhely. A Góbék Teqball Team szervezésében idén nyáron két kiemelt verseny is lesz a városban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!