Mindhárom vásárhelyi úszó több dobogós helyezést ért el, összesen négy arany-, hat ezüst- és négy bronzérem volt a termés. Koncz Nimród a junioroknál, Mészáros Balázs a felnőtt mezőnyben és Béres Krisztina az ifjúsági korosztályban bizonyított.
A sportolókat felkészítő Bartalis Károly edző elsősorban az időeredményeket figyelte, ez alapján tudott következtetéseket levonni: „Mivel márciusban következik az országos bajnokság, ez a verseny fontos volt számomra, hogy tudjam felmérni, hol állunk jelenleg a felkészülésben. Most a legfontosabb mind a három sportolónknál az elért időeredmény volt, amellyel elégedett vagyok”.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!