Hirdetés

Magyar–székely párharc is lehet az Európa Kupában

Idén is házigazda lenne a székelyudvarhelyi asztalitenisz-csapat. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2019. június 13., 09:47

Közzétették a második számú asztalitenisz európai kupa második fordulójának mezőnyét, a benevezett csapatok között megtalálható a pécsi és a székelyudvarhelyi férfiegyüttes is.

2019. június 13., 09:47

Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) ismertette az Európa Kupa idei kiírásának teljes mezőnyét és az időpontokat, továbbá kijelölte, hogy a különböző fordulókban mely klubok szerepelnek majd. Az Európa Kupa második körének sorsolását június 14-én, pénteken tartják a szakszövetség székhelyén, Luxemburgban.

A második körben csatlakozott tizennyolc klubot két ötös, valamint két négyes csoportba sorolják,

innen az első két helyezett jut tovább a harmadik körbe, ahonnan már oda-visszavágókkal folytatják a küzdelmeket a 2019–2020-as kiírás döntőjéig. Idén a szakszövetség eltörölte az első selejtezős kört, valószínűleg azért, mert tavalyhoz képest kevesebb klub nevezett be.

Hirdetés

Az első fordulót szeptember 14–15-én rendezik, egyelőre a négy házigazdát sem ismerjük – ezt a szervezők csak a sorshúzásnál teszik közzé. A férfiak mezőnyében megtalálható a Pécsi PEAC, illetve a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK is, a két csapat farkasszemet nézhet egymással. A székelyudvarhelyiek a benevezéskor jelezték, hogy

akárcsak tavaly, idén is házigazdái lennének az egyik csoportnak.

„Vannak klubok, amelyeket ismerünk, viszont van több olyan is, amelyről szinte semmi információnk nincs. Abban reménykedem, hogy szerencsésebb sorsolást kapunk, mint tavaly. Akkor majdnem mindegyik kalapból a legjobbat húzták mellénk.

Elsősorban az a fontos, hogy házigazdák legyünk, mert akkor a térségben tovább tudjuk fejleszteni az asztaliteniszt, megmutathatjuk a sportszerető közönségnek, hogy ebben a sportágban hol is van az európai szint”

– fejtette ki az udvarhelyi klub csapatvezetője, György István.

A pécsieket az első, a székelyudvarhelyieket pedig a négyes kalapból húzzák majd ki pénteken.

Férfi asztalitenisz, Európa Kupa, a második kör résztvevői a rangsor alapján: Pécsi PEAC (magyar), Borges Grup Vall (spanyol), TTC Sokah Hoboken (belga), Universidad De Burgos (spanyol), Fortune Kijev (ukrán), TT Vedrinamur (belga), A.D. Vincios (spanyol), G.D.D Toledos (portugál), STK Libertas Marinkolor (horvát), CTT Tiege (belga), DT Saint Hubert Bridel (luxemburgi), DT Echternach (luxemburgi), ADC Ponta Do Pargo-Calheta (portugál), Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, TTC Neuhausen (svájci), Sarkuysan Spor Kulübü (török), CE SCC Szumi (ukrán), OMIS Harkov (ukrán).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!