A jövő évi, szlovéniai Európa-bajnokságra már csak négy hely kiadó, a házigazdák mellett eddig az olasz, az ukrán, a spanyol, a kazah, az orosz, a románok csoportjából a portugál, valamint a magyarok kvartettjéből az azeri válogatott biztosította részvételét a tornára. A négy maradék helyre a magyar mellett a horvát, a cseh, a francia, a grúz, a lengyel, a román és a szerb válogatott pályázik. A nyolc csapat négy kisorsolt párharcának győztesei csatlakoznak az Eb-mezőnyhöz.
A francia és a grúz válogatottnak az előselejtezőből érkezve sikerült playoffhelyre verekednie magát a tavaszi selejtezőkön, a többi csapat már az előző években is jó eséllyel harcolt az Eb-szereplésért, többen közülük gyakori résztvevői a tornának.
A csütörtöki sorsoláson a magyar válogatott mellé a lengyeleket húzták ki, akik legjobb csoportharmadikként játszhatnak pótselejtezőt, csoportjukban a spanyolok és a szerbek előzték meg őket.
Grúzia a második helyen végzett az A csoportban, mindhárom mérkőzésén döntetlent játszott,
a hollandokkal és a fehéroroszokkal 1–1-et játszott, míg a kétszeres Eb-győztes olaszokkal 2–2-re végzett.
Az Európa-bajnoki részvételért rendezendő párharcot a magyarok és a románok is hazai pályán kezdik. Az első mérkőzést szeptember 10–13. között, a visszavágót szeptember 24–27. között rendezik meg.
Futsal Európa-bajnokság, a pótselejtező párosítása: Magyarország–Lengyelország, Csehország–Szerbia, Franciaország–Horvátország, Románia–Grúzia.
Már kivívta az Európa-bajnoki szereplés jogát: Szlovénia (házigazda), Olaszország, Azerbajdzsán, Ukrajna, Portugália, Spanyolország, Kazahsztán, Oroszország.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!