A felháborító eset a birkózóválogatott edzőtáborában február 14-én Chișinăuban történt, és közvetlenül a román szabadfogású csapat edzőjéhez, Dragoș Zuzhoz kapcsolódik.
Biró Krisztián, aki a román nemzeti csapat tagja, az edzés alatt egy Magyarországot ábrázoló edzőpólót viselt. Dragoș Zuz felszólította őt, hogy vegye le a pólót, és kizárólag a román válogatott emblémáját viselő felszerelést hordjon.
A Marosvásárhelyi VSK birkózója szerint ez a kérés igazságtalan volt, mivel más sportolók, köztük egy csapattársa, aki az Egyesült Államok emblémáját viselte, nem kapott hasonló figyelmeztetést.
Amikor Biró Krisztián felvetette ezt a különbséget, az edző a következő kijelentést tette:
Ezt követően Biró Krisztián úgy döntött, hogy elhagyja az edzőtábort, mivel nem tudta elfogadni a diszkriminatív bánásmódot.
Ez az incidens nem az első konfliktus, amely Biró Krisztián és Dragoș Zuz között történt. Az edző már több alkalommal kritikákat fogalmazott meg a sportoló szereplésével kapcsolatban, és kérdéseket tett fel távollétéről, miközben Biró Krisztián indokolt okokkal nem jelent meg.
A sportoló továbbá úgy érzi, hogy az edző szabadfogású birkózással kapcsolatos tudása korlátozott, ami az ő legutóbbi eredményein is tükröződik.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a 2024-es Európa-bajnokságon Dragoș Zuz nem engedte Biró Krisztián edzőjének, Fazakas Csabának, hogy a szőnyeg mellett irányítsa őt, sőt, nyilvánosan összeszólalkozott vele. Biró Krisztián úgy érezte, hogy az edzői magatartás nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is hátráltatta őt.
A válogatott sportoló elmondása szerint, bár a nemzetközi edzőtáborokban gyakran előfordul, hogy a sportolók cserélnek felszerelést, az edzői figyelmeztetés szubjektív és személyes indíttatású volt.
Az eset előtt két nappal Biró Krisztián Németországot ábrázoló pólót viselt, és senki nem kérte tőle, hogy cserélje le, ami további kérdéseket vet fel a szabályok következetességével kapcsolatban.
Fontos megemlíteni azt is, hogy Biró Krisztián több rangos mérkőzésen vett részt sportolói karrierje során, amelyeken az alábbi eredményeket érte el más edzők irányítása alatt: 2019: U17-es világbajnoki ezüstérem; 2022: U23-as Európa-bajnoki ezüstérem; 2023: U23-as Európa-bajnoki bronzérem.
2024-ben azonban nem sikerült érmet szereznie és ennek kapcsán, ő úgy vélekedik, hogy Dragoș Zuz edzői magatartása, valamint a folyamatos demoralizálás és toxikus légkör jelentős hatással voltak a teljesítményére.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményében határozottan elítéli a történteket, és felhívja a Román Birkózó Szövetség figyelmét, hogy sürgősen tegyen lépéseket az ügy rendezése érdekében. A sportban nem helyénvaló, hogy bárki ilyen diszkriminatív bánásmódban részesüljön, hiszen minden sportolónak egyenlő esélyekkel kellene rendelkeznie, függetlenül a nemzetiségtől vagy bármely más tényezőtől. Ugyanakkor a Szolgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy
a sport és az edzői szerep nemcsak a versenyekre vonatkozó tudásról, hanem a tiszteletről és a fair playről is szól, és nem lehet tolerálni semmiféle megkülönböztetést,
így elengedhetetlen, hogy a válogatottat egy szakmailag kompetens és tisztelettudó edző vezesse.
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője kifejtette, hogy: “lassan elveszítjük a fonalat, hogy ez már a hányadik eset Romániában, hogy sportolókat diszkriminálnak, vagy bántanak a magyarságuk miatt, annak ellenére, hogy ezek az emberek az ország pozítiv megítéléséhez nagymértékben hozzájárulnak a teljesítményükon keresztül. Az ügyet haladéktalanul jelezzük a kompetens fórumoknak, mert ez elfogadhatatlan magatartás, amely ellen minden egyes esetben határozottan fel kell lépni.
Az ügyet azonnal jelezzük a Diszkriminációellenes Tanácsnak és maximális szigort fogunk kérni az edzővel szemben” – fogalmazott a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!