A 20 éves magyar bringás a harmadik szakaszon, a Piatra Neamț és Bálványosfürdő közötti 200 kilométeres etapon aratott szakaszgyőzelmet, majd szombaton a Brassó–Ploiești közötti 165 kilométeres negyedik szakaszon is a leggyorsabbnak bizonyult.
A második sikerével az összetett élére állt, és a vasárnapi, bukaresti 100 kilométeres körpályás zárószakasz után is megőrizte vezető helyét.
A fővárosi etapot a lengyel Radoslaw Fratczak (Wibatech Lubelskie Perla Polski) nyerte 2 óra 27 másodperces idővel. Fratczak mögött a magyar Pakot András Gusztáv és a norvég Christopher Ringkjoep Bruun ért célba. Fratczak az első szakaszt (Chișinău–Ungheni – Iași megye határán, 160 km) is megnyerte, akárcsak a tavalyi Román Körverseny utolsó etapját. A Jászvásár–Piatra Neamț közti 147 kilométeres szakaszon a belga Rutger Wouters (K.O.F.M. x Thielemans - Bildin - Van Eyck Sport Cycling Team) volt a leggyorsabb.
Vas Barnabás az összetettben a román válogatott Cristian Răileanut előzte meg 13 másodperccel, míg az olasz Enea Sambinello végzett a harmadik helyen 26 másodperc hátránnyal.
A magyar kerékpározó nemcsak az összetett versenyben bizonyult a legjobbnak: övé lett a hegyimenők, a pontverseny és az U23-as kategória elsősége is. A sprinterek különversenyét az olasz Andrea Alfio Bruno nyerte.
A Román Körverseny első két szakaszán Vas csapattársa, Pakot András Gusztáv is az élmezőnyben szerepelt. A második etap után ő viselte az összetett vezetőjének járó trikót, majd Vas a harmadik szakaszon aratott győzelmével átvette tőle a vezetést, és azt a verseny végéig megtartotta. Pakot végül két másodperccel maradt le a dobogóról, negyedik lett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!