A Pest megyei vetélkedő egyben a Koreai Nagykövet-kupája nevet is viselte, a fiatal tekvandózók pedig három versenyszámban mérték össze tudásukat: küzdelem, formagyakorlat (poomse) és gyors rúgás (speed-kick).
„Újdonság számunkra, hogy részt vehettünk a Magyar Országos Taekwondo WT-bajnokságon, első alkalom volt, hogy sportolóink a román bajnokság mellett a magyar bajnokságon is szerepeltek, ahol nagyon jó eredményeket értek el. Köszönöm a lehetőséget a Magyar Taekwondo WT Szövetségnek, külön köszönet Kiss Roland főtitkár úrnak. Sportolóink a Budapesti TFSE versenyzőiként szerepelhettek ezen a megmérettetésen. Nagyon büszke vagyok a három magyar-bajnoki címre, amit küzdelemben értek el” – nyilatkozta a Titánok vezetőedzője, Dombi Gyula, 3. Danos tekvandó-edző.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!