Călărași volt idén a házigazdája a junior (U20) korosztály országos bajnokságának. A különböző súlycsoportokban több mint 250 versenyző mérte össze erejét.
A Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubtól öt sportoló volt érdekelt a döntőn, közülük hárman az érmekért csatáztak. Elekes Róbert végül a dobogó legalsó fokára állhatott fel, Egyed Gergő a döntőben maradt alul,
míg Lőrincz Balázs ezúttal is legyőzhetetlennek bizonyult, újabb országos bajnoki címmel gazdagodott.
Csíki Zoltán és Kacsó Bendegúz is jól indította a versenyt, ám a folytatásban nem jött ki a lépés és idő előtt búcsúztak a küzdelmektől.
A három érmes helyezésnek is köszönhetően a Katona László és Katona Zsolt edzők által felkészített ISK csapatversenyben a 39 egyesület közül az előkelő második helyen végzett.
Az ISK sportolóinak eredményei:
– Lőrincz Balázs (97 kg) országos bajnok,
– Egyed Gergő (65 kg) ezüstérmes,
– Elekes Róbert (70 kg) bronzérmes,
– Csíki Zoltán (79 kg) 7. helyezett,
– Kacsó Bendegúz (79 kg) 9. helyezett.
Álomszerűen kezdett hazai pályán az FK Csíkszereda, amely már az 5. percben megszerezte a vezetést a listavezető Bukaresti Dinamo ellen. A fővárosiak azonban még a szünet előtt fordítottak, és 3–1-es győzelemmel távoztak a Szuperliga 9. fordulójában.
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Nem zárják ki annak a lehetőségét az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom képviselői, hogy valamikor politikai alternatíva nőjön ki a szervezetből, de szerintük annak nincs realitása jelenleg, hogy párttá alakuljon a csoportosulás.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!