A közel-keleti országban pár hónapja mutatkozott be a sportág, a hírek szerint közel negyven páros indul a versenyen, a székely teqballosok információi szerint a helyieken kívül ezúttal csak ők lesznek külföldiek.
A Góbék Teqball Team két legeredményesebb játékosa a világranglistán előkelő helyet foglal el, így természetesen az országos ranglistákat is vezetik.
A 374 egyéni versenyzőt számláló világranglistán Györgydeák Apor a harmadik helyen van, míg a párosok rangsorában (ahol szintén egyénenkénti rangsort számolnak) Ilyés a 745-ös mezőny negyedik helyét foglalja el, két helyet javítva a márciusi rangsorhoz képest.
Ennek megfelelően a hétvégi versenyen a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team párosa ismét az elsőszámú kiemelt lesz.
Két héttel ezelőtt a Györgydeák/Ilyés páros a Zöld-foki-szigeteken versenyzett, párosban az első helyen végeztek, míg egyéniben Györgydeák az első, míg Ilyés a negyedik lett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!