A Bayern München lengyel labdarúgója triplázott a klubcsapatával, azaz a német bajnokság és kupa mellett megnyerte a Bajnokok Ligáját is, ráadásul utóbbit a sorozat történetében először százszázalékos teljesítménnyel.
A 32 éves csatár a Bundesligában 34, a BL-ben 15 találattal lett gólkirály.
Lewandowski a rekordbeállítást jelentő hetedik Forma-1-es világbajnoki címét elhódító brit autóversenyzőt, Lewis Hamiltont és a rúdugrásban világcsúcsot döntő svéd Armand Duplantist megelőzve diadalmaskodott.
Az MTI szintén Lewandowskit rangsorolta az első helyre. Az 1958 óta megrendezett szavazáson – amelyen idén 25 hírügynökség vett részt – a svájci teniszező, Roger Federer a csúcstartó öt elsőséggel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!