A krakkói Európai Játékok női asztalitenisz csapatversenyének szombat délutáni döntője előtt nem volt könnyű helyzetben a romániai válogatott, amely nem számíthatott az óriási tapasztalattal rendelkező Elizabeta Samara játékára, aki sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot.
A két kínai származású honosított sportolóval felálló németek elleni párharc a párosok mérkőzésével kezdődött. A fiatal generációt képviselő Adina Diaconu és Andreea Dragoman szetthátrányból fordítva 3–2-re nyertek Nina Mittelham és Xiaona Shan ellen, ezzel Románia előnybe került.
Következett a lengyelországi csúcseseményen egyéniben aranyérmet szerzett Szőcs Bernadette összecsapása, aki akárcsak a monacói színeket képviselő, de kínai származású Yang Xiaoxin elleni döntőben, ezúttal is hatalmasat fordítva, kétszettes hátrányból győzött a szintén honosított kínai Ying Hannal szemben.
A harmadik találkozón Andreea Dragoman nagyot küzdött Xiaona Shan ellen, a döntő játszmában két mérkőzéslabdája is volt, de nem tudta lezárni, ellenfele fordított és életben tartotta a németek reményeit. Ezután pedig nyílttá tették az aranyéremért zajló csatát, miután Ying Han három szettben felülmúlta Adina Diaconut.
A mindent eldöntő ötödik mérkőzésen ismét Szőcs Bernadette lépett asztalhoz, a marosvásárhelyi klasszis pedig igazi bajnokhoz méltón játszott és esélyt sem adott Nina Mittelhamnak, végig uralta a játékot, három szettben diadalmaskodott, és ezzel megszerezte a kontinentális olimpiai bajnoki címet jelentő aranyérmet a román válogatottnak.
A Viorel Filimon szövetségi kapitány által irányított romániai asztaliteniszezők ezzel a hangzatos sikerrel visszavágtak a németeknek a négy évvel ezelőtti, Minszkben rendezett Európai Játékok, valamint a 2021-es kolozsvári Európa-bajnokság döntőjében elszenvedett vereségért.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Lejátszotta harmadik mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ám a várva várt hazai bemutatkozás vereséggel zárult: hétfő délután a Vajdahunyadi Corvinul 2–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!