Szerdán délután játszották a férfi asztalitenisz Szuperliga rájátszásának alsóházi odavágóját. A Besztercei VSK a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK együttesét fogadta. Mindkét gárda a túlélésért küzd, amelyik alulmarad, az kiesik az élvonalból.
A tét, a nyomás rátette a bélyegét a találkozó elejére. A svéd idegenlégiós, Sebastian Loso hozta az első meccset a vendégeknek, ezt két vereség követte, mind György Szilárd, mind György István kikapott.
A folytatásban összekapta magát az ISK-SZAK, fordítani tudott összesítésben 3–2 volt az állás. A házigazda kiegyenlített, ezt két újabb udvarhelyi pont követte, ami egyben a párharc végét jelentette, 5–3-ra nyertek.
A csapat edző-játékosa, György István csak részben elégedett: „A félútnál vagyunk. Nagyon nehéz mérkőzés volt, hasonló visszavágóra számítok. Görcsösen kezdtünk, éreztük a párharc súlyát. Loso a maximumot nyújtotta, nyertünk, ez fontos volt. Nem szabad hátradőlnünk, itthon is a győzelemért állunk az asztalhoz. Négy mérkőzést hoznunk kell, el kell kerülnünk a szettek számolgatását”.
A párharc győztese a folytatásban az élvonal ötödik helyéért küzdhet, ez pedig jogot ad az európai kupaszerepléshez, a vesztes kiesik a Szuperligából.
A visszavágót vasárnap 18 órától rendezik a városi sportcsarnokban.
Besztercei VSK–Székelyudvarhelyi ISK-SZKA 3–5
Mihai Nemaciuc–Sebastian Loso 0–3
Darius Toma–György István 3–1
Andrei Flămînd–György Szilárd 3–1
Toma–Loso 1–3
Nemaciuc–György Sz. 2–3
Flămînd–György I. 3–2
Toma–György Sz. 1–3
Flămînd–Loso 1–3
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!