HIRDETÉS

Lengyel uralom a székely körversenyen

Fotó: Pinti Attila

2022. augusztus 11., 18:55

A lengyel Maciej Paterski nyerte a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny csütörtöki harmadik szakaszát. Összetettben honfitársa, Szimon Rekita megőrizte az első helyet. Az utolsó két szakaszt pénteken és szombaton rendezik.

2022. augusztus 11., 18:55

A viadal harmadik szakaszán 136,8 kilométer várt a kerékpározókra, akik Csíkszeredában rajtoltak, majd Kozmás, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Bálványosfürdő, Torja, Kézdivásárhely, Kovászna és Réty érintésésével érkeztek meg Sepsiszentgyörgyre, a városban még három kört tettek meg a célvonalig.

A leggyorsabban a lengyel Maciej Paterski teljesítette az etapot, a győztes ideje 2 óra, 52 perc és 48 másodperc volt, mögötte két olasz versenyző, Nicolas Dalla Valle és Francesco di Felice végzett a dobogón.

HIRDETÉS
•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az összetettben vezető lengyel Szimon Rekita csak a 9. helyen ért célba, de ez is elegendő volt számára, hogy megőrize az éllovasnak járó piros mezt. Három szakasz után előnye öt másodperc a második helyen álló román Emil Dima, illetve hét másodperc a harmadik Maciej Paterski előtt, míg az etap előtt még dobogós magyarországi Karl Ádám lecsúszott a kilencedik helyre.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A pénteki negyedik szakaszon Sepsiszentgyörgyről Hargitafürdőre, a szombati, ötödik utolsó etapon pedig Székelyudvarhelyről – Gyergyószentmiklós érintésével – Csíkszeredába érkeznek a kerékpározók.

Ahol a karaván áthalad, ott forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani. A szervezők a lakosság megértését és elnézését kérik a verseny okozta kellemetlenségekért.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A 16. Székelyföldi Körverseny további útvonala a várható érkezési időpontokkal:

4. szakasz, 144 km (péntek): Sepsiszentgyörgy (13.00 óra) – Előpatak (13.13) – Árapatak (13.20) – Bölön (13.44) – Miklósvár (13.55) – Barót (14.06) –Vargyas (14.17) – Oklánd (14.38) – Recsenyéd (14.51) – Felsőboldogfalva (15.11) – Székelyudvarhely (15.12) – Máréfalva (15.26) – Homoródfürdő (15.40) – Kápolnás (15.45) – Szentegyháza (15.49) – Hargitafürdő (16.16).
5. szakasz, 149 km (szombat): Székelyudvarhely (13.00) –Zetelaka (13.09) – Bucsin-tető (13.57) – Gyergyószentmiklós (14.21) – Tekerőpatak (14.29) – Marosfő (14.45) – Csíkszentdomokos (14.57) – Madaras (15.17) – Csíkrákos (15.24) – Csicsó (15.27) – Csíkszereda – öt 4,4 km-es kör a városban (15.45).

Az eseménnyel kapcsolatos információk a körverseny honlapján (www.tourofszeklerland.ro) vagy közösségi oldalán (www.facebook.com/TourOfSzeklerland) találhatók, ahol minden további szakaszt élőben követhetnek az érdeklődők.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Tizenötödször rajtol el a Tusnád Marathon

Tizenötödik alkalommal rendezik meg szombaton a 23,2 km-es, kihívásokkal teli Tusnád Marathont, amely nemcsak futóverseny, hanem közösségi és kulturális esemény is egyben. A verseny Tusnádfürdőről rajtol, és a Szent Anna-tónál ér célba.

Nagy este az európai kupákban: jönnek az elődöntők visszavágói

Csütörtök este négy labdarúgó elődöntőt is rendeznek az európai kupákban, de szerepel még a kínálatban tenisz, női kerékpár, kézilabda Eb-selejtező és magyar futsalbajnoki is.

Fiatal harcosok a dobogón: eredményes országos bajnokságot zártak a csíki tekvandósok

Kilenc dobogós helyezéssel tértek haza a Csíki Titánok fiatal tekvandósai a múlt hétvégén Konstancán megrendezett országos tekvandóbajnokságról. Az egyesület sportolói egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

Újabb nívós teqballtornát szerveznek Székelyudvarhelyen

A tavaly novemberi sikeres rendezvény után idén újabb rangos nemzetközi tornának ad otthont Székelyudvarhely. A Góbék Teqball Team szervezésében idén nyáron két kiemelt verseny is lesz a városban.

A csíksomlyói Simó Éliás Máté svájci korosztályos asztaliteniszbajnok lett

Május első napjaiban Schaffhausen adott otthont a svájci asztalitenisz-bajnokság U15-ös korosztályának döntőjének, ahol a TTC Bern és a Székelyudvarhelyi ISK versenyzője, Simó Éliás Máté kiváló szerepléssel hívta fel magára a figyelmet.

Kizárták a Hargita Rali győztesét és dobogósát

A megengedettnél magasabb oktánszámú üzemanyagot használtak autóikban, így a Hargita Rali Sportfelügyelői Kollégiuma kizárta az idei verseny győztesét, Andrei Gîrtofant és harmadik helyezettjét, Sebastian Barbut.

Ki lesz az Inter ellenfele Münchenben?

Lesz mivel elütni az időt a Bajnokok Ligája meccsig: római tenisztornák, vízilabda bajnokik, kosárlabda helyosztók, aztán késő este jön a PSG–Arsenal visszavágó.

Két országban, két fronton küzdöttek a Sport-All karatékái

Miközben sokan a május elsejei hosszú hétvégét pihenéssel töltötték, a Sport-All Sport Club sportolói verseny- és tanulóterepen voltak. A klub harcművészei két országban, két külön eseményen képviselték a csapatot.

Megmozdul az egész város a KSE Napokon

Kézdivásárhelyen intenzív mozgással köszöntik a májust, elkezdődtek a hagyományos KSE Napok, amelynek keretében a céhes városban működő klubok, szakosztályok, fiatal és veterán sportolók mutathatják meg tudásukat, mérhetik össze erejüket.

Tompa maga mögé utasította a mezőnyt az idő előtt lefújt futamon

Esélyt sem adtak riválisaiknak a háromszéki motorosok a román motokrossz-bajnokság 3., csonka fordulójában, ahol a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián futamgyőzelmet ünnepelhetett, míg az ozsdolai Ördög Zoltánt harmadiknak intették le.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!