Hét év után távozik a temesvári származású edző az SZKC-tól. A 49 éves szakember azután adta be lemondási szándékát, hogy csütörtökön este a csapat a Nemzeti Liga rájátszásának első körében drámai csatában, hetesekkel maradt alul a Konstancai HC-val szemben. Ez azt jelenti, hogy az udvarhelyi együttes már nem folytathatja a küzdelmet az érmes helyezésekért.
„Ez a mérkőzés volt az utolsó az SZKC kispadján edzőnknek, Vlad Cabának. A szakember a találkozó másnapján, pénteken benyújtotta lemondását a klub vezetőségének, arra hivatkozva, hogy az idény elején megfogalmazott célkitűzést már nem érheti el a csapat, így távozik” – közölte honlapján a klub.
„Vlad Caba 2010 januárjában érkezett Székelyudvarhelyre, az együttes az eddigi sikereit vele közösen érte el: egyszer ezüstérmet, kétszer bronzérmet akasztottak a nyakunkba a Nemzeti Ligában, a nemzetközi porondon magasba emelhettük a Challenge Kupát. Az elmúlt három szezonban a Székelyudvarhelyi KC rendre bejutott a rájátszásba, ahol pályaelőnnyel indulhatott, az első körön egyszer sem tudott túllépni. Az elődöntőhöz ebben az évben voltunk a legközelebb, ezúttal sem sikerült túljutnunk. Az SZKC vezetősége ezúttal köszöni az eddigi alázatos, profi munkát az edzőnek, hét évet követően elválnak a klub és a tréner útjai” – olvasható az SZKC közleményében.
Egyelőre nem tudni, hogy ki veszi át a helyét.
Frissítés
„Úgy gondoltam, hogy itt most meg kell álljak. Magamra vállalom a felelősséget, hogy nem tudtunk túllépni Konstancán. Egy számomra hosszú és nagyon szép út végére értem. Félre kellett álljak, hogy megvédjem a csapatot, hiszen még nem járt le a szezon, az SZKC-nak még vannak meccsei hátra, azokat friss erőkkel kell lejátssza” – kommentálta lemondását megkeresésünkre Vlad Caba.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!