Hirdetés

Elszálltak az SZKC-s álmok

Fotó: Barabás Ákos

2017. április 13., 21:23

Végletekig kiélezett mérkőzésen büntetőkkel maradt alul a Székelyudvarhelyi KC, így idén is az 5–8. helyekért játszhat a férfi kézilabda Bölények Ligája rájátszásában. Csütörtök este a városi sportcsarnokban a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC diktálta az iramot, végül a szerencse is melléjük állt.

2017. április 13., 21:23

Szokásos telt ház várta a csapatokat, az SZKC pedig nagyszerűen, kemény védekezéssel kezdett, Szász és Kukoszki már a második percben sárga lapos figyelmeztetést kapott. A védelem a 9. percig tökéletesen működött, Da Rosa minden kapura tartó labdát hárított, így

4–0-s állásnál az ellenfél edzőjének, Aihan Omernek időt kellett kérnie.

Hirdetés

Az egyperces szünet jól jött a vendégeknek, Rudi Stănescu is elkapta a fonalat a kapuban, így kapaszkodni kezdett Konstanca, a 17. percben már csak két gól volt a hátránya (7–5). A tengerpartiak jó szériába kerültek, és a 20. percben megszerezték a vezetést (8–9). Caba rögtön időt kért, Peric jött be irányítani, míg Konstanca kétbeállós taktikára váltott.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Stănescu lehúzta a rolót, a vendégek pedig folyamatosan növelték előnyüket, a hajrában már néggyel vezettek.

A szünetig Markez büntetőből faragott a hátrányból (12–15). Stănescu közel ötvenszázalékosan védett az első játékrészben.

Térfélcsere után rengeteg volt a megszakítás, mivel sokat kellett ápolni a konstancai játékosokat, illetve feltörölni a játékteret. A sportcsarnokban fantasztikus hangulat uralkodott, a 36. percre pedig a KC egy gólra felzárkózott (16–17). Sokáig kergette az egyenlítést, ez végül a 42. percben Baranau révén összejött (18–18). Sajnos ekkor megtorpantak a fiúk, Konstanca nagyon jól védekezett, és egymás után három gólt szerzett. Jött is az udvarhelyi időkérés, egyenlő létszámban is lehozott kapussal támadott a házigazda, de csak a lépést tudta tartani a vendégekkel (49. perc: 20–23).

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A hajrára fáradni kezdtek a tengerpartiak, de minden labdáért hatalmasat harcoltak (56. perc: 22–24). Ekkor már Jokanovics állt a kapuban, és több védéssel életben tartotta csapatát. Másfél perc volt hátra, egygólos hátrányban ismét lehozott kapussal támadott a KC, Komogorov pedig egyenlített. Az utolsó percet mindenki állva nézte végig a csarnokban, Konstancánál volt a labda, és 26 másodperccel a vége előtt büntetőhöz jutott, amit Csutura értékesített.

Már-már úgy tűnt, nem sikerül egyenlíteni, amikor Komogorov emelkedett a magasba, és a kapuba lőtt.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az idő lejárt, büntetők következtek, mindkét együttes öt-öt alkalommal dobhatott. Az orosz rulettet végül a konstancaiak nyerték meg, hiszen Sijan kivédte Komogorov és Markez próbálkozását is, míg Da Rosa és Jokanovics egyet sem tudott hárítani. Markez lövése után összerogytak a hazai játékosok, az addig szenzációsan szurkoló közönség is elcsendesedett, de azért megtapsolta a fiúkat, majd kifütyülte az örömtáncot járó vendégeket.

Az 5–8. helyért folyó harcban Călărași lesz az ellenfél.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Férfi kézilabda Bölények Ligája, rájátszás, negyeddöntő, 3. meccs:
Székelyudvarhelyi KC–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 28–29 (25–25, 12–15) – büntetőkkel.
A párharcot Konstanca nyerte, 2–1 arányban.
Gólszerzők: Komogorov 7, Kuzmanoszki 5, Mihalcea 4, Baranau, Markez 3–3, Ojleszki, Onyejekwe 2–2, Peric, Szász 1–1;
hétméteresek 6/5, illetve 5/4;
kiállítások 10, illetve 12 perc.
SZKC: Da Rosa – Mihalcea, Ghiță, Komogorov, Szász, Kuzmanoszki, Onyejekwe. Játszott még: Jokanovics – Kukoszki, Ojleszki, Markez, Peric, Tálas, Baranau.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!