Hétfőn késő délután a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizedik játéknapján a Futsal Klub Székelyudvarhely a városi sportcsarnokban látta vendégül a Dunărea Călărași csapatát. A Mánya Szabolcs edző-játékos által irányított együttesnek nagyrészt az utolsó esélye volt, hogy versenyben maradjon a rájátszás felsőházáért folyó küzdelemben.
Saját magát hozta hátrányba a házigazda, a kapujukhoz közeli oldalberúgást rosszul végezték el, a játékszerre Aramă csapott le, aki a kapus mellett belőtte. Még jobbára fel sem tudott lélegezni az FK, duplázott a gólszerző, ezúttal egy ellentámadás végén talált be. Az udvarhelyiek vesszőfutása csak folytatódott, szépen végig vitt támadást Arhire pattintott közelről a kapuba.
Az 5. percben 0–3 állt az eredményjelzőn.
Egy minutumra rá szépített az FK, gyorsan elvégzett oldalberúgás után Mánya középről, hétről lőtte ki a jobb alsót. Azonban átjáróház volt a házigazdák védelme, a tavalyi kupagyőztes ezt kegyetlenül ki is használta, pillanatok alatt lőtt kettőt (1–5).
Amíg a Dunărea „beleszunnyadt” az összecsapásba, addig az FK nem adta fel, elkezdte faragni hátrányát. Két találatot pontrúgásból szereztek: Bíró tekerte el a sorfal mellett, a takarásban lévő kapus tehetetlenül nézte, ahogy a kapufát érintve a labda a hálóban köt ki. Majd oldalberúgást követőn Tifán használta ki, hogy nem figyeltek rá.
A 17. percben megközelítette ellenfelét a székelyudvarhelyi együttes, Szécsi laza bokamozdulattal tréfálta meg a kapust, 4–5-re módosult az állás.
Egyben ez lett az első felvonás eredménye is.
A második játékrész legelején Tifán ziccere jelenthette volna az egyenlítést, ez kimaradt. Túloldalt Monteiro nem hibázott kilőtte a bal felsőt. Gyorsan lett újból három közte, ellentámadást váltott gólra a vendégcsapat a 22. percben (4–7).
Újból kezdhette üldözőjátékát az FK: Kedei szemfüles gólja kissé visszahozta a reményeket (5–7).
Nem sokáig éltek ezek, egyéni hibákat kihasználva a 31. minutumban visszaállította a Dunăra a megnyugtató különbséget (5–9).
Mezőnyjátékosra cserélte kapusát az FK, a húzás nem jött be, rossz átadást követően az üres kapuba passzoltak a vendégek. Tifán a meccsen elért mesterhármasa „kozmetikázott” az összképen.
A bajnoki mérkőzés inkább hasonlított egy edzésre, ahol a felek a támadást, a gólszerzést gyakorolták. Ez a nap nem a védekezések erősségét csillogtatta meg.
A mintegy háromszáz néző remekül szórakozhatott, igaz, hogy nem kedvenceik szerezték meg a pontokat.
Az FK veresége azt jelenti, hogy matematikailag sem érheti el a felsőházi rájátszást érő első négy hely egyikét.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 10. forduló:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Dunăre Călărași 7–10 (4–5)
Gól: Mánya Szabolcs (6.), Bíró Attila (13.), Tifán Tamás (16., 33., 35.), Szécsi Barna (17.), Kedei Barna (25.), illetve Ovidiu Aramă (3., 4., 31.), Marius Arhire (5.), Galan Yamez (9., 22.), Thiago Monteiro (10., 22.), Ionuț Movileanu (30.), Marian Șotârcă (32.).
FK: Sebestyén – Szécsi, Mánya, Kedei, Bíró. Játszott még: Györfi – Tifán, Bálint, Gálfi, Kerestély, Balázsi, Balázs, Jakab.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 10. forduló
| 2019. 11. 25., 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely | Dunărea Călărași | 7–10 |
| 2019. 11. 25., 19:00 | Galaci United | Csíkszeredai Imperial Wet | 3–1 |
| 2019. 11. 26., 18:00 | Dévai Autobergamo | Temesvári Informatica | 4–8 |
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 12 | 11 | 0 | 1 | 86–19 | 33 |
| 2. | Galaci United | 12 | 10 | 1 | 1 | 78–22 | 31 |
| 3. | Dunărea Călărași | 12 | 7 | 1 | 4 | 52–38 | 22 |
| 4. | Temesvári Informatica | 12 | 6 | 0 | 6 | 45–45 | 18 |
| 5. | Dévai Autobergamo | 12 | 3 | 2 | 7 | 47–58 | 11 |
| 6. | Futsal Klub Székelyudvarhely | 12 | 3 | 0 | 9 | 53–70 | 9 |
| 7. | Kolozsvári Clujana | 12 | 0 | 0 | 12 | 20–129 | 0 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!