Hirdetés

Legyőzte a címvédőt az SZKC

Szoros mérkőzést játszottak egymással, és ezúttal az SZKC jött ki jobban a csatából. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2017. december 03., 18:57

Végig izgalmas találkozón bravúros győzelmet szerzett vasárnap kora este a Székelyudvarhelyi KC, a férfi kézilabda Bölények Ligája 13., az odavágók utolsó fordulójában, idegenben 31–29-re legyőzte a címvédő Bukaresti Dinamót.

2017. december 03., 18:57

Ötfős udvarhelyi szurkolótábor is elkísérte a csapatot a fővárosba, egész mérkőzésen jól hallatszott biztatásuk. A komoly gondokkal küzdő hazaiak csak tizenkét játékost neveztek a mérkőzésre, köztük volt a KC korábbi gólfelelőse, Vitalij Komogorov is.

Kemény védekezéssel kezdett mindkét csapat, kevés gól esett az első percekben, a vendégek többször betaláltak, így a 11. percben 2–4-es állásnál időt kellett kérjen a Dinamo edzője, Eliodor Voica.

Hirdetés

Az udvarhelyi csapat lendületét nem törte meg a szünet, Da Rosa nagyszerűen védett, a beállós játék is jól működött – Vilovszki egymás után szerezte a gólokat –, továbbá Dragas is többször megkapta a rést a bukaresti védelmi falon.

A hazaiaktól Hugo Descat volt elemében, a francia balszélső találataival tartotta játékban csapatát, a KC pedig nem tudta megtartani tetemes előnyét, így 12–13-nál időt kellett kérje Dragan Djukic edző.

A játékrész végéig fej fej mellett haladt a két csapat, szünetre egygólos előnyben mehetett pihenni az SZKC.

Térfélcsere után bent ragadt az öltözőben az udvarhelyi gárda, közel nyolc percig képtelen volt gólt szerezni (Ghiță keze sült el), míg a hazaiak zsinórban szerzett öt góljukkal simán átvették a vezetést (22–19). A kapuban elkapta a fonalat Szaldacenka, társai pedig kezdték csökkenteni hátrányukat. A hibák azonban maradtak, a Dinamo pedig két könnyen szerzett góllal ismét ellépett az eredményjelzőn.

A KC fehérorosz kapusa a folytatásban is bravúrt bravúrra halmozott, az 50. percben Krivokapics révén sikerült utolérni a kisebb hullámvölgybe került házigazdát.

A végig szenzációsan játszó Vilovszki újabb találatával átvette a vezetést a KC. A hajrában kétszer is emberhátrányba került a vendég együttes, előbb Tálas, majd Vilovszki kapott kissé szigorúan két percet, ám ez sem törte meg a lendületet, hiszen a veterán Krivokapics eldöntötte a három pont sorsát.

A KC szerdán délután öt órakor a Bukaresti CSM otthonában játszik a Román Kupa nyolcaddöntőjében, míg a bajnokságban szombaton 16 órakor a CSM Focșani vendége lesz.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 13. forduló:
Bukaresti Dinamo–Székelyudvarhelyi KC 29–31 (17–18),
a KC gólszerzői: Vilovszki 7, Dragas 5, Mihalcea, Ghiță, Kovacevic, Krivokapics 4–4, Balázs 2, Kuzmanoszki 1.
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc.
SZKC: Da Rosa – Mihalcea, Szőke, Dragas, Ghiță, Vilovszki, Kovacevic. Játszott még: Szaldacenka – Balázs, Krivokapics, Tálas, Szadovij, Csog, Baranau, Kuzmanoszki.

További mérkőzések:
Temesvári Poli–Minaur 26–19 (11–7)
Jászvásári Poli–Fogarasi VSK 25–25 (14–14)
Bukaresti CSM–Dunărea Călărași 36–29 (17–12).
CSU Suceava–HC Vaslui (vasárnap, 18)
CSM Focșani–Tordai Potaissa (vasárnap, 18.30)
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Bukaresti Steaua (hétfő, 18, Digi Sport 2, Telekom Sport).

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!