A szervezők két hármas csoportot alakítottak ki. Nem borult a papírforma, gólokban gazdag mérkőzéseket követően az A csoportból a címvédő Egyesülés, illetve a Gyergyószentmiklósi Inter II. jutott az elődöntőbe, míg a B-ből Szárhegy és Madéfalva.
A legjobb négy között sem botlott a végső győzelemre esélyes Keresztúr és az Inter II., előbbi Szárhegyet három góllal, utóbbi pedig Madéfalvát öttel verte meg.
– mondta Klein László, a tornát szervező Keresztúri Egyesülés képviselője.
„Megszerezték a vezetést, mi pedig a vége felé tudtunk egyenlíteni. Mivel nem volt hosszabbítás, hatméteresek következett, és sikerült legyőznünk őket. Szervezőként az volt a célunk, hogy mindenki jól érezze magát Keresztúron. Ilyenkor becsúszhatnak hibák, de ezekből tanul az ember” – összegzett Klein.
A harmadik helyen a Szárhegyi Bástya végzett, a kisdöntőben könnyedén verte Madéfalva csapatát, míg az ötödik pozíciót Csíkszentgyörgy szerezte meg, a helyosztón még simább győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi UH felett.
A csoport
Keresztúr–Csíkszentgyörgy 4–1
Inter Gyergyó II.–Csíkszentgyörgy 7–5
Keresztúr–Inter Gyergyó II. 5–4
B csoport
Szárhegy–Székelyudvarhelyi UH SE 4–2
Madéfalva–UH SE 6–1
Szárhegy–Madéfalva 0–2
Elődöntők:
Keresztúr–Szárhegy 6–3
Madéfalva–Inter Gyergyó II. 3–8
Az 5. helyért:
Csíkszentgyörgy–UH SE 12–1.
Kisdöntő:
Szárhegy–Madéfalva 7–1.
Döntő:
Keresztúr–Inter Gyergyó II. 1–1, büntetőkkel 3–2.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!