Hirdetés

Kupagyőzelemmel hangolt a BL-re az Elektromaros tekecsapata

Méhész Anita egyéni legjobbját érte el a Román Kupa döntő tornáján
Fotó: Facebook

2018. március 26., 12:27

Kimagasló teljesítménnyel hódította el a Román Kupát a Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női felnőtt tekecsapata, amely újabb trófeával gazdagodott. Tette ezt éppen a Bajnokok Ligája hét végi négyesdöntője előtt. A marosvásárhelyi klub férfi csapata pedig ezüstérmet szerzett a Román Kupán.

2018. március 26., 12:27

A kupasorozat utolsó, döntő fordulójában Kolozsváron találkoztak a csapatok. A női mezőnyben a marosvásárhelyiek nagy esélyesként indultak, miután az előző három fordulót megnyerték. Ennek megfelelően kiválóan kezdett az Orosz István és Seres József által felkészített együttes, és végig kiegyensúlyozott játékkal, remek egyéni eredményekkel fölényesen verték ellenfeleiket.

Az Elektromarosnál egyértelműen kiemelkedett a magyarországi Méhész Anita, aki 667-es eredményével egyéni legjobbját érte el, de mellette Doina Baciu (603), Duka Tilda (599), Iulia Ban (596), Gyéresi Anna (571), Alexandrina Bornert és Alina Suciu (közösen 539) is hozzájárultak a marosvásárhelyi együttes sikeréhez (összesítésben 3575 ledöntött fa).

Hirdetés

Az Elektromaros tehát végig uralta az idei kupasorozatot, és minden fordulót megnyert. Ellenfelei a Conpet Petrolul Ploieşti és a Bukaresti Rapid volt (előbbi a második, utóbbi a harmadik helyen végzett).

A kupamérkőzések kiváló felkészülésként szolgáltak a marosvásárhelyiek számára, ugyanis hét végén a németországi Bambergben részt vesznek a Bajnokok Ligája négyesdöntőjén, ahol a kolozsvárihoz hasonló teljesítménnyel akár a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját is megszerezhetik.

Az Elektromaros Romgaz szombaton a torna elődöntőjében a cseh KK Slovan Rosice ellen játszik, majd az eredmény függvényében vasárnap a kis- vagy a nagydöntőben lesz érdekelt. A másik ágon a német Victoria Bamberg és a szlovén Kegljaski Klub Celje küzd meg a fináléba kerülésért.

Ezüstérem a férfiaknál

Házigazdaként a Kolozsvári CFR csapata simán nyerte meg a Román Kupát a férfiak mezőnyében. Megelőzte a sokkal lemaradt, de a második helyét (összesítésben 3366 ledöntött fa) gond nélkül megtartó Marosvásárhelyi Elektromarost, amelynél Szőcs József döntötte le a legtöbb fát (592 ledöntött fa), mellette Fekete Hunor (574), György Árpád, Kötő Kálmán Dávid (közösen 567), Boér László (551), Nagy László, Szász Levente (közösen 543) és Benke Zoltán (539) járultak hozza a csapat eredményéhez. A harmadik helyen a Szatmárnémeti VSK zárt.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!