Tömegrajtos indulás volt a Tófalvi Éva által szervezett viadalon, minden idők legjobb romániai női biatlonistája – a VSK Csíkszereda sílövő szakosztályának vezetőedzője – azt az újdonságot vezette be, hogy a sportolók a Tolvajos-tetőről, a Hármaskereszttől görsíztek a hargitafürdői biatlonpályáig. A bő 6 km-es sírollerezést követően három kört tettek meg a biatlonpályán, az első kör után volt a fekvő-, a második után pedig az álló lövészet.
„Mindenki eljött, aki számít ma a romániai biatlonsportban, az ifjúsági és a felnőtt válogatott is megtisztelte jelenlétével a székelyföldi versenyt” – mondta el Márton Simon érdemes edző, a Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB) alelnöke.
A székelyföldi biatlonisták közül a lányok értek el dobogós helyezéseket, Becze Eszter második lett a felnőttek között, Kelemen Boglárka megnyerte az ifjúságiak próbáját, ahol teljes csíki dobogó volt.
Ifjúságiak
Lányok: 1. Kelemen Boglárka, 2. Kurkó Janka Dóra, 3. Tamás Boróka (mindhárman Csíkszeredai ISK).
Fiúk: 1. Vlăduț Lupoiu (Barcarozsnyói Dinamo ISK), 2. Horia Urs (Brassói Dinamo), 3. Dragoș Bărbieru (Bukaresti Steaua), … 6. Udvari Hunor, 7. Abos Zalán, 8. Márton Márk, 9. Ozsváth Balázs (mind Csíkszeredai ISK).
Felnőttek
Női verseny: 1. Andreea Mezdrea (Bukaresti Dinamo), 2. Becze Eszter (Csíkszeredai ISK), 3. Elisabeta Duicu (CS Cheile Grădiștei).
Férfi verseny: 1. George Colțea (Bukaresti Dinamo), 2. Cornel Puchianu (Bukaresti Steaua), 3. George Buta (Bukaresti Dinamo), … 6. Gegő Hunor (VSK Csíkszereda).
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!