A forduló utolsó mérkőzésén nehezebben vették fel a ritmust az ASA játékosai. Ennek ellenére az első félidő közepén megszerezték a vezetést, amikor a hazaiak kapusa, Flavius Croitoru rossz helyre rúgta ki a labdát, Rafael Licu pedig 35 méterről nagyszerű mozdulattal az üres kapuba emelt.
Kevés ideig játszottak előnyben a vendégek, mivel nyolc perccel később szöglet után Costinel Gugu közeli találatával a Mioveni kiegyenlített.
Szünet után már többet kezdeményezett az ASA, de ez nagy helyzetekben nem nyilvánult meg. A második játékrész felénél hosszú percekig állt a játék, mivel Cosmin Sîrbu lesérült, és mentőkocsival kellett elszállítani.
Amikor már úgy tűnt, döntetlen lesz a vége, tíz perccel a lefújás előtt a hazaiak ismét szöglethez jutottak, és a csereként beállt Eduard Florescu kiváló lövésével győztes gólt szereztek.
Az utolsó támadásnál ugyanakkor a vásárhelyieknek még volt egy esélyük az egyenlítésre, de Maximiliano Laso a kapufát találta el.
A vereséggel tovább folytatódik az ASA gyenge sorozata, az utóbbi négy bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot szerzett.
Marius Popescu legénysége így a 18 pontjával visszaesett a tabella hatodik helyére, két ponttal lemaradva a nyertes Mioveni-től, illetve hárommal az Academica Clinceni-től és a Chindia Târgoviştétől.
Hátránya pedig már hét pont a második Dunărea Călăraşi, valamint tíz az éllovas Nagyszebeni Hermannstadt mögött. Utóbbival a következő fordulóban hazai pályán játszik, a mérkőzést szokatlan időpontra, jövő keddre, október 17-ére (19.30) időzítették.
Tíz élvonalbeli és három másodosztályú társa mellett kiemeltként várja a Román Kupa legjobb 32 csapata közötti párosításokat az ASA, amely annak köszönhetően került az első kalapba, hogy az előző idényben a nyolcaddöntőig jutott.
Ellenfele az FC Botoșani, a Concordia Chiajna, a Bukaresti Juventus, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, az Aradi UTA, a Chindia Târgoviște, az Academica Clinceni, a Temsvári ASU Poli, az FC Argeș Pitești, a Nagyszebeni Hermannstadt, a Bukaresti Metaloglobus, a Știința Miroslava, a Resicabányai CSM, a Kolozsvári Sănătatea, a Bákói Aerostar, az Unirea Slobozia, a Kolozsvári Universitatea és a Petrolul Ploiești közül kerül ki.
A párharcokat október 24. és 26. között rendezik a gyengébben rangsorolt csapatok pályáján.
Labdarúgás, 2. Liga, 11. forduló:
CS Mioveni–Marosvásárhelyi ASA 2–1 (1–1),
gólszerzők: Gugu (33.), Florescu (86.), illetve Licu (25.).
Mioveni: Croitoru – Negoiţă, Tirică, Gugu, Burnea – E. Stoica, Lazăr, Rădescu, Andor (Ene, 73.), Ayza (Neagoe, 85.) – Ivan (Florescu, 60.). Edző: Gheorghe Mihali.
ASA: Moga – Kilyén, Candrea, Iacob, Mendy – Mijokovic, Laso, Petriş (Petra, 82.), Licu, A. Stoica – Sîrbu (Panait, 70.). Edző: Marius Popescu.
Vezették: Andrei Antonie (Bukarest), Raul Ghiciulescu (Lugos), Nicolae Chițoiu (Temesvár).
További eredmények a 11. fordulóból:
Aradi UTA–Zsilvásárhelyi Pandurii 2–2
Chindia Târgoviște–Sportul Snagov 1–0
Bukaresti Metaloglobus–FC Argeș Pitești 1–1
Academica Clinceni–Dacia Unirea Brăila 2–1
CS Balotești–Nagyváradi Luceafărul 2–2
CS Afumați–Foresta Suceava 2–2
Dunărea Călărași–Știința Miroslava 6–0
Szatmárnémeti Olimpia–Temesvári ASU Poli 0–2
Nagyszebeni Hermannstadt–Temesvári Ripensia 2–0
A bajnokság állása:
1. Nagyszebeni Hermannstadt 28 pont
2. Dunărea Călăraşi 25
3. Chindia Târgovişte 21
4. Academica Clinceni 21
5. CS Mioveni 20
6. Marosvásárhelyi ASA 18
7. Temesvári Ripensia 17
8. FC Argeş 16
9. Temesvári ASU Poli 16
10. Sportul Snagov 15
11. Dacia Unirea Brăila 14
12. Zsilvásárhelyi Pandurii 13
13. CS Afumaţi 13
14. Szatmárnémeti Olimpia 13
15. Bukaresti Metaloglobus 12
16. Aradi UTA 11
17. Ştiinţa Miroslava 8
18. Foresta Suceava 8
19. Nagyváradi Luceafărul 7
20. CS Baloteşti 7
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!