Hirdetés

Kristály Hunor: ugyanaz kell legyen a célunk, ne mindenki a saját érdekeit nézze

Kristály Hunor is bemutatta, hogyan is állnak a dolgok
Fotó: Facebook/Teqball Romania

Széthúzás helyett együttműködést szorgalmaz a Marosvásárhelyi Transilvania teqballosa, Kristály Hunor, aki a romániai küldöttség edzőjeként vett részt a hétvégén befejeződött világbajnokságon. Korábbi cikkünkre reagált a válogatottnál uralkodó helyzetről.

2023. december 05., 19:01

A thaiföldi világbajnokságon a romániai csapat sportolói egyéniben egy ezüstérmet és egy bronzot szereztek, a páros kategóriákban pedig nem jutottak be a legjobb négy közé. Ezt a teljesítményt a tornáról lemaradó Ilyés Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatvezetője az eddigi vb-k tekintetében a küldöttség leggyengébb szereplésének és kudarcnak titulálta.

Kapcsolódó

Hirdetés

A sportvezető azt is kifogásolta, hogy a szövetség edzőként sem jelölte a viadalra, de ő mégis kiutazott, és a romániai versenyzőket Kristály Hunor támogatta a pálya széléről. Ilyés elmondta, őt ugyan egy szóval sem szeretné megbántani, de meglátása szerint nem tudott megfelelő utasításokkal segíteni Györgydeák Apornak a lengyel Adrian Duszakkal szembeni kiélezett és elveszített világbajnoki döntőben, mivel nem is ismeri eléggé.

Erre reagálva Kristály Hunor, a Marosvásárhelyi Transilvania játékosa közölte, ami Apor úgynevezett kudarcát illeti, a döntőig tökéletes teljesítményt nyújtott, ahol aztán a lengyel riválisa szinte hibátlan játékával meglepte őt, így nem tudta megvédeni a tavalyi címét.

Csak hogy érzékeltessem a verseny színvonalát, meg kell említenem, hogy Györgydeák Apor volt az egyetlen játékos az öt kategóriadöntőben, akinek esélye volt a címvédésre, rajta kívül a tavalyi győztesek közül senki más nem jutott be a fináléba”

– mutatott rá Kristály Hunor.

Ilyés Szabolcs állítása kapcsán, miszerint az edzői székből nem tudott segíteni Györgydeák Apornak, és nem kérte a tanácsát, Kristály Hunor megemlítette, hogy ezzel szemben a Góbék vezetője az elődöntőre még csak nem is zavartatta magát, hogy a pálya közelében legyen, hogy megnézze a klubjának a játékosát azon a mérkőzésen. Hozzátette, a világbajnokság előtti héten Györgydeák nagyon jól tudott edzeni Marosvásárhelyen, akár naponta kétszer is, és ez tényleg egy pluszt jelentett számára.

Férfi párosban Györgydeák Apor és a Marosvásárhelyi Transilvania sportolója, Szilágyi Arnold alkotta a romániai csapatot, akik nagy küzdelemben három játszmában maradtak alul a negyeddöntőben a házigazda Thaifölddel szemben.

Ez volt az a mérkőzés, amelyen meglátszott, hogy ők ketten együtt bármikor képesek a legnagyobb teljesítményre! Mindketten komplett játékosok, akik a jövőben a csúcsra vezethetik a romániai csapatot”

– jegyezte meg Kristály Hunor.

Zárásként elmondta, minden tisztelet megilleti Ilyés Szabolcsot azért, amit a romániai teqballért, illetve az idei világbajnoki ezüstérmesért tett és tesz, de

örvendene annak, ha megpróbálnának mindannyian ugyanazon célokért dolgozni, hogy a közeljövőben nemzeti és nemzetközi szinten is a legmagasabbra jussanak.

„Mivel a teqball fejlődik, és ha nem ugyanaz a célunk, hogy a legjobb játékosokat támogassuk, hanem mindenki a saját érdekeit nézi, akkor nem fogunk szomorkodni, hogy Apor nem nyerte meg a férfi páros döntőt, vagy Barabási Kinga a női egyes elődöntőt, hanem csak azt reméljük, hogy elcsípünk egy helyet a legjobb nyolcban” – zárta nyilatkozatát a Székely Sportnak Kristály Hunor.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!