Hirdetés

Közzétették az F1-es versenynaptár európai menetrendjét

Július első hétvégéjén kezdődik a vb
Fotó: Szabó Attila

MTI
2020. június 02., 13:34

Ausztrália helyett Ausztriában rajtol egy hónap múlva a Forma–1-es világbajnokság 2020-as szezonja, a Magyar Nagydíjat pedig július 19-én rendezik a módosított és a FIA által elfogadott versenynaptár szerint.

MTI
2020. június 02., 13:34

Július 19-én versenyez a Forma–1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen – derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

Hirdetés

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.

A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a tíz csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére.

Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg,

és a Liberty Media reményei szerint 15–18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.

Egyelőre zárt kapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ezt biztonságosnak bizonyul.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt mondta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, mert a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban.

A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát

– jelentette ki Gyulay.

A Forma-1 2020-as módosított versenynaptára (első nyolc futam):
július 3–5.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 10–12.: Stájer Nagydíj, Spielberg
július 17–19.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
július 31–augusztus 2.: Brit Nagydíj, Silverstone
augusztus 7–9.: 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone
augusztus 14–16.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
augusztus 28–30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4–6.: Olasz Nagydíj, Monza
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!